Plusz félmillió forintot kaphat minden rendőr karácsonyra - írtuk kedden a Zsaruellátó alapján. Bárdos Judit a Belügyi, Rendvédelmi és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke viszont az ATV-nek azt nyilatkozta, hogy


a juttatás csak a szolgálati viszonyban állókra vonatkozik, így csaknem 10 ezer rendvédelmen belül dolgozó ember kimaradhat a jutalomból.

Jelenleg az állományban körülbelül 60 ezren vannak, ebből 50 ezren meg is kapják ezt az év végi juttatást Bárdos szerint.

Bárdos az ATV-nek azt nyilatkozta:

Mindenki azt mondta, hogy ez akkortól hatályos, amikortól megjelenik a Magyar Közlönyben, és ez a Magyar Közlönyben való megjelenést már 23-ra tervezték. Én abban bizakodom csak, hogy azért nem jelent még meg - mert a mai napon sem jelent még meg - mert a minisztérium azon dolgozik, hogy hogyan lehet a kimaradó több mint 10 ezer kollégát, akik rendvédelmi, igazgatási jogviszonyban állnak vagy munkavállalóként dolgoznak szintén ilyen típusú jutalomban részesíteni.

Az ATV Híradó megkereste a Belügyminisztérium és az Országos Rendőr-főkapitányság Sajtóosztályát is, de kérdésükre nem válaszoltak.

kiemelt kép: Neményi Márton/24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!