A következő tíz évben a Közösségi Rádiózásért Egyesület, vagyis a Spirit FM használhatja majd azt a rádiófrekvenciát, amelyet korábban a Klubrádió használt, írja a Média1.


A lap szerint a frekvenciáról szóló döntés még kedden született meg, de a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa csak most hozta nyilvánosságra.

A pályázati kiírásra két, hosszú rádiós tapasztalattal rendelkező pályázó jelentkezett: a Kontakt Rádiót, majd a Spirit FM-et korábban működtető Közösségi Rádiózásért Egyesület, valamint a Klubrádiót üzemeltető Klubrádió Zrt.

A testület a pályázati kiírásban meghatározott szempontok alapján döntött. Pontozta többek között a kulturális- és hírműsorok arányát, a zenei kínálatra vonatkozó vállalásokat, valamint értékelte a pályázók médiaszolgáltatási tapasztalatát. A műsortervek értékelése során kiemelten fontosnak tekintette, hogy a pályázók mennyi új, eredeti műsorszám készítését vállalják annak érdekében, hogy a hallgatók minél több új tartalommal és kevesebb ismétléssel találkozzanak a rádió műsorában. A magas szakmai színvonalú pályázatokat a Médiatanács szinte valamennyi értékelési kategóriában maximális pontszámmal jutalmazta.

A Közösségi Rádiózásért Egyesület a kevesebb műsorismétlésnek köszönhetően végül előnybe került versenytársával szemben és összesen 48 pontot szerezve - a Klubrádió Zrt. 47 pontja ellenében - tíz évre elnyerte a frekvencia használati jogát.

- közölte az NMHH. A frekvencia még 2021 februárjában üresedett meg, mert a médiaszolgáltató jogsértésekre hivatkozva nem hosszabbította meg a Klubrádió jogosultságát.

Az ezután következő pályázaton a Klubrádió pályázatatát többször is hibásnak minősítették, és kizárták, a Spirit FM pályázatával együtt. A Klubrádió bíróságon is megtámadta a döntést, amelyet Magyarországon a Törvényszék, a Kúria és az Alkotmánybíróság is elutasított, Strasbourgban pedig még nem döntöttek róla. A Spirit FM úgy kapta meg ideiglenesen a frekvenciát, hogy az hat hónapja használathanul állt, ezért ugyanennyi időre használati jogot kaptak rá. Akkor a Spirit FM arra hivatkozott, hogy a Klubrádió nem miattuk került nehéz helyzetbe.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!