A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség közölte: vádat emeltek három ember ellen pénzmosás miatt. A Blikk szerint annak ellenére, hogy cégnevet nem közöltek, a közlemény alapján ez a 2009-es pénzszállítós ügy lehet.

Az ügyészség három férfi és egy nő ellen különösen nagy értékre elkövetett pénzmosás bűntette miatt emelt vádat.
A Blikk információi szerint az egyik vádlott, F. Zs. E. baráti viszonyban volt azzal a személlyel, aki 2009 szeptemberének elején egy miskolci pénz- és értékszállítási cég alkalmazottjaként munkáltatójától hatszázmillió forint készpénzt sikkasztott forintban és különböző valutában.
F. Zs.E. szerepe az volt, hogy megőrizze a lopott pénzt. Ezért a pénzszállító cégnél dolgozó tolvaj állítólag 150 000 000 forintot ígért neki. A vádlott elvállalta a megbízást, de az egyik barátját is belevonta, Sz.T.-t, akinek F. ZS. E. 50 millió forintot ígért.
A lopott pénzből 100 millió forint körüli összeget vett magához a tolvaj, a többit egy garázsban rejtette el, és a garázskulcsot átadta Sz. T. vádlottnak.
Az 500 millió forintot Sz. T. egy társával, Sz. Gy.-vel műanyaghordóba és permetezőbe rejtve ásta el egy Tarcal közeli szőlőben, a kocsit meg egy harmadik társukkal tüntették el.
"Az elásott pénzből utóbb nem azonosítható körülmények folytán 100 000 000 Ft-ot meghaladó összegű készpénz nedvességet kapott és megrongálódott. Ezzel a pénzzel F. Zs. E. 2010-2013-ban több tízmilliós tételekben szerencsejátékot játszott úgy, hogy a sportfogadásra ebből az L. I. Z. által házilagosan kiszárított pénzből fizetett be. A fogadásokon rendszeresen nyert, így megtöbbszörözte a tétjeit. A megrongálódott készpénzt F. Zs. E. 2015 második felében, különböző időpontokban Miskolcon az egyik bankban alkalmanként több milliós tételekben sérülésmentes bankjegyekre cseréltette ki, valamint 2016 márciusának végén Budapesten egybankban próbálta kicserélni, eredménytelenül" - írja a Blikk.
A pénzből továbbá több milliós tételekben életbiztosítást kötött, gépjárművet vásárolt, megtakarítási szerződést kötött.
Közben a sikkasztó biztonsági őr ellen büntetőeljárás indult, elfogták, s sikkasztás miatt jogerősen 7 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélték. Ő 2015 áprilisában a börtönből szabadult, és F. Zs. E. vádlottól 17 millió forintot vett át.
Az ügyészség F. Zs. E. és Sz. T. bűnügyi felügyelet alatt álló, valamint L. I. Z. vádlottakkal szemben börtönbüntetést, közügyektől eltiltást és pénzbüntetést, továbbá vagyonelkobzást, míg Sz. Gy. vádlottal szemben felfüggesztett börtönt és pénzbüntetést indítványozott.
Az ügyészség azt nem közölte, hogyan bukott le a csoport.
