Sokkal több pénzért építhetik fel a 2022-es férfi kézilabda Európa-bajnokságra épülő budapesti kézilabda-csarnokot, mint ahogy a Magyar Kézilabda Szövetség számolt.

A 10-15 milliárd forint helyett ugyanis akár 115 milliárd forintba is kerülhet

a G7.hu szerint.

Azt már korábban is sejteni lehetett, hogy az elmúlt évek egyik legnagyobb budapesti beruházására lesz a kézi Eb-re készülő sportcsarnok, de úgy tűnik, sokkal több lesz a költség, mint várták.

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője, a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke tavaly azt nyilatkozta, hogy "az infrastrukturális fejlesztésekkel együtt 10, akár 15 milliárd forintot is elérő beruházásokról lesz szó".

A gazdasági portál viszont most azt írja,

a kiírt közbeszerzése beérkező ajánlatoknál a legalacsonyabb ár is majdnem 116 milliárd forint, míg a legmagasabb közel 160 milliárd volt. A legolcsóbb ajánlatot a Mészáros Lőrinc és gyerekei tulajdonában lévő Fejér B.Á.L. Zrt. adta, így jó eséllyel ez a cég húzhatja fel a 20 ezer fő befogadására alkalmas csarnokot.

Jelenleg Érden is éppen egy stadionon dolgoznak, Velencén pedig vízisport és rekreációs központot építettek, így van tapasztalatuk ezen a területen.

Az azonban még nem biztos, hogy a Fejér B.Á.L. Zrt. által kalkulált 115,8 milliárd lesz a végső ár, mivel ez jóval több az eddig számolt költségeknél, így várhatóan megpróbálnának majd valamennyit faragni belőle.

A közbeszerzés kiírásakor jelezték is, hogy az első kör után még tárgyalnának az ajánlattevőkkel a részletekről, így talán van esély arra, hogy a végső ár végül a lélektaninak tekinthető 100 milliárd alatt maradjon - írja a portál.