Részben a koronavírus-járvány hazai és nemzetközi gazdasági hatásai miatt, megtört a beruházások hosszabb ideje tartó emelkedése,


az első negyedévben a fejlesztések volumene 1,8 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakától, néhány területen azonban, például az egészségügyben és az információ, kommunikáció terén, jelentősen nőttek a tárgyieszköz-felhalmozások,

jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A beruházások visszaesésében az uniós források csökkenő felhasználása is szerepet játszott.

Az előző negyedévitől 1,1 százalékkal elmaradt a beruházások szezonálisan kiigazított volumene. Ezen belül az építési beruházások szezonálisan kiigazított volumene 0,2 százalékkal emelkedett, a gép- és berendezésberuházásoké 2,2 százalékkal csökkent.

A tavalyi első negyedévhez mérve az építési beruházások 2,8 százalékkal nőttek, a berendezésberuházások volumene 7,0 százalékkal csökkent.

A vállalkozások körében a fejlesztések volumene a korábbi időszakok átlagos üteménél lényegesen mérsékeltebben, 4,0 százalékkal nőtt, amiben szerepet játszottak külföldi érdekeltségű vállalkozások nagy volumenű, "zöldmezős" beruházásainak kifutásai.

A beruházások 10 százalékát realizáló költségvetési szerveknél a fejlesztések 17 százalékkal elmaradtak az egy évvel korábbiaktól, részben az uniós forrásból finanszírozott projektek csökkenése miatt.

Koronavírus - Még több hír a témában

Kiemelt képünk illusztráció, fotó: 24.hu/Farkas Norbert


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!