Hiába kapott másfél milliárd forintos uniós támogatást Iregszemcse önkormányzata az iskola felújítására, nem sikerült minden tökéletesen. A tervekből ugyanis kimaradt az étkező, így a gyerekeknek mindennap egy kilométert kell gyalogolniuk, hogy ebédet kapjanak - számolt be az ATV Híradója.

A felújítás során 16 termet alakítanak ki az iskolában, ugyanakkor a szülők szerint az intézménynek már 40 éve nincs ebédlője.

Most pedig itt lenne a lehetőség arra, hogy ezen változtassanak, ám ez mégsem történik meg. Ráadásul amellett, hogy a gyerekeknek egy kilométert kell gyalogolniuk, a 65-ös úton is kell át kell kelniük, ami a szülők szerint elfogadhatatlan, hiszen nagyon balesetveszélyes.

"Ebben az ügyben felkerestem a KLIK-et, és elmondtam nekik hogy ezt hiányolják a szülők és a gyerekeik, megkértem őket segítsenek, módosítsanak rajta. Az volt a válasz, hogy a terv kész, változtatni már nem tudnak"

– mondta Farkas János önkormányzati képviselő az ATV Híradójában.

hirdetés

A falu néhány képviselője végső elkeseredésében az LMP országgyűlési képviselőjét kereste meg, hogy segítsen nekik kiharcolni egy saját iskolai ebédlőt.

"Én személyesen is megkeresem Süli képviselő urat, hogy mint a körzet országgyűlési képviselője, kormánypárti képviselője, vesse latba a lehetőségeit, és most tegyen érdemi lépéseket a megoldás megtalálásának érdekében" - nyilatkozta Keresztes László Lóránt , az LMP országgyűlési képviselője.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>



hirdetés