A Blikk számolt be egy fiatal magyar nő történetéről, aki élt a koronavírus miatt lehetővé tett hiteltörlesztési moratóriummal, ezért viszont 1,4 millió kell fizetnie. Ennyi költséget számított fel a bank arra az 1 millió forintra, amit a moratórium ideje alatt nem fizetett a havi törlesztéssel - írja a lap.


Ugyanakkor a Blikk úgy tudja, nemcsak Dorka járt így, sok lakáshiteles ügyfél szembesülhet azzal, hogy akár milliókkal is megnőtt a tartozása a covid alatt.

Egy 50 négyzetméteres, nyolcadik kerület panellakásra vettem fel a 18 milliós hitelt két éve. A havi törlesztőm 95 ezer forint, a járvány azonban az én életemet is felforgatta, ezért kértem a moratóriumot. Meg sem fordult a fejemben, hogy ilyen sokba kerül majd

- mondta.

Ez azért van így, mert a törvény értelmében a havi törlesztés összege a moratórium miatt nem változhat, a törlesztési idő növekedett meg 14 hónappal, ami Dorka esetében 1,4 millió forintot jelent.

Az érintett bank a Blikkel annyit közölt, hogy teljes mértékben a jogszabályi előírásoknak megfelelően jártak el, a kamatfizetési és egyéb kötelezettségeket is ennek megfelelően állapították meg.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!