Szombat hajnalban 1,2 millió adag Sinopharm-vakcina érkezett Kínából Magyarországra, "ez az eddigi védekezési időszak legnagyobb oltóanyag-szállítmánya" - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán.


Szijjártó Péter közölte: a szombati szállítmánnyal 3,3 millió adagra nőtt a Kínából beérkezett vakcina mennyisége. A szerződés értelmében Magyarország még egy 1,7 millió adagból álló szállítmányt vár az ázsiai országból - tette hozzá.

A külügyi tárca vezetője hangsúlyozta: a beérkezett nagy mennyiségű kínai vakcina lehetővé teszi, hogy "a következő mérföldkő, az ötmillió beoltott felé tegyünk egy hatalmas lépést". Ez - mint fogalmazott -

közelebb visz minket ahhoz, hogy az élet visszatérjen a normalitás talajára.

Szijjártó Péter közölte, ma már senki nem vitatja, hogy az oltás az egyetlen jó és hatásos válasz a világjárványra. Akik be vannak oltva, azok biztonságban tudhatják magukat - hangsúlyozta, majd mindenkit arra kért, hogy oltassa be magát.

Ennek oltóanyagbeli akadálya most már egészen biztosan nincs

- hangoztatta, majd kiemelte: Magyarország az első olyan ország Európában, amely elérte azt az állapotot, hogy van bőven elég oltóanyag.

Be tudunk oltani mindenkit, aki arra igényt tart

- mondta a miniszter.

Koronavírus

Népszava: újra lehet időpontot foglalni Pfizer-oltásra

A regisztrált 18-59 évesek sms-t kapnak majd a lehetőségről.

Izraelben megszűnt a járvány

Merkely Béla: Bátor és jó döntés volt a Sinopharm-vakcina alkalmazása


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!