Az Európai Néppártnak (EPP) meg kell erősítenie jobbközép elköteleződését - mondta Novák Katalin, a Fidesz alelnöke a közmédiának hétfőn Berlinben, ahol vezető német politikusokkal tárgyalt.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pártja EPP-tagságának ügyével kapcsolatban hangsúlyozta:

"sokan próbálják azt a benyomást kelteni, hogy a Fideszt csak úgy ki lehet tenni" az EPP-ből, és a párt tétlenül várja, hogy döntsenek róla, de "szó sincs erről".

A Fidesz aktívan keresi azt az együttműködési formát, amely "a lehető legjobb a magyar és az európai embereknek".

"Reméljük, hogy az EPP alkalmas lesz a klasszikus jobbközép és keresztény értékek védelmére és képviseletére a jövőben", és "nem tolódik tovább balra"

hirdetés

- mondta Novák Katalin.

Mint mondta, "nagyon számítunk német szövetségeseinkre, hiszen Németországban is szükség van egy józan hangra és egy jobbközép politikai erőtérre", amelyben nemcsak beszélnek, hanem tesznek is a hazáért, a családért, a biztonságért.


hirdetés