Fegyelmi eljárást indítottak egy 38 éves amerikai bírónő ellen, aki a vádak szerint több munkatársával is lefeküdt munkaidőben, a bíróság épületében, és kivételesen bánt azokkal a jogászokkal, akik kielégítették szexuális vágyait - jelentette a helyi sajtó. Dawn Gentry emellett hagyta, hogy munkatársai alkoholt fogyasszanak a bíróságon, munkaidőben, és azt, hogy szeszes italokat rejtsenek el az épületben. De ez még csak a kezdet.


A beszámolók szerint egy alkalommal Gentry a Snapchaten keresztül próbált meg elcsábítani egy ügyésznőt, akit arra is rá akart venni, hogy feküdjön le akkori férjével. A bírónő állítólag azt akarta elérni, hogy a légyott után hűtlenségre hivatkozva tudjon elválni férjétől.

Majd ezután arra kérte az ügyésznőt, hogy szexeljen vele, valamint szeretőjével, egy volt lelkipásztorral, akivel egy zenekarban játszottak. A férfinak még egy állást is adott a bíróságon, és csak azért rúgott ki egy alkalmazottat, hogy neki helyet csináljon. Majd a férfival a bíróság épületében szeretkezett, és legalább egy alkalommal titkárnője is csatlakozott hozzájuk.

Az ellene felhozott vádak szerint Gentry emellett rávette a bíróságon dolgozó jogászokat, hogy pénzt adjanak választási kampányára, és bosszút állt azokon, akik nem engedelmeskedtek. És azokon is, akik visszautasították szexuális közeledését.

Gentry ellen most egy etikai bizottság folytat vizsgálatot, és ha bizonyítást nyernek az ellene felhozott vádak, eltávolítják állásából. Ügyvédje közölte, hogy a bírónő tagadja a legtöbb ellene felhozott vádakat, különösen azt, hogy szexelt volna a bíróság épületében.

A kiemelt kép illusztráció. Fotó: iStock


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!