Túl sok magára hagyott csecsemő vár nevelőszülőkre.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházban és egy otthonban nagyjából 30 olyan csecsemőt gondoznak, akiket sorsukra hagytak, rendezetlen jogállásúak, azaz nincs se gyámjuk és nevelésbe sem vették őket – járt utána a Népszava. Az újság szerint a megkeresett kórháznak nem állt szándékában nyilatkozni.
Ugyanakkor Farkas László, a Gyermekvédelmi Központ Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Intézet vezetője elmondta, hogy
A gyermekek védelméről szóló hatályos törvény vonatkozó fejezete szerint a 12. életévét be nem töltött gyermeknek minden esetben nevelőszülőt, vagy – ha ez nem lehetséges, illetve a gyermek egészségi vagy személyiségállapota indokolja gyermekotthont, vagy fogyatékosok vagy pszichiátriai betegek otthonát, támogatott lakhatást jelöl ki a gyámhatóság.