A kormány által kisajátításra kijelölt bérházak katasztrofális állapotban vannak, azonban egyelőre nem világos, hová lehetne költöztetni a 210 családot. Lakókkal beszélgettünk és Pikó András polgármestert is megkérdeztük.


Két héttel ezelőtt egy parlament elé benyújtott salátatörvényből derült ki, hogy akár ötszáz embernek is el kell hagynia az otthonát a budapesti VIII. kerületben, mert otthonaik helyén bővítenék a Nemzeti Közszolgálati Egyetem campusát.

Elmentünk az érintett bérházakba, hogy megkérdezzük az ott élőket, mit szólnak a kormány tervéhez, és milyennek érzik a kilátásaikat.

„Nézzen szét! Maga szívesen élne itt?”

„400 ezer forintom van benne a lakás felújításában, mert azt gondoltam, hogy a határozatlan idejű szerződésem miatt bármeddig maradhatok, így idővel megtérül a befektetés. Fel se fogtam még agyilag ezt az egészet. Mire jó ez, miért pont mi?” – fakad ki Tünde, akit a Diószegi utca 22. lépcsőházában szólítunk meg.

Arra kér, hogy ne fotózzuk. „Tiszta terror ez az ország, az ember nem tudja magát felvállalni, mert a munkája vagy az otthona bánja!”

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!