Alig több mint egy hónapja derült csak ki, hogy Radics Gigi Mikus Áron szobrásszal jár, most pedig újabb nagy hírt osztott meg a nyilvánossággal. A 23 éves énekesnő gyereket vár, ami Amerikai útja során derült ki.

Radics Gigi új pasijáról mesélt, és kiderült, hogy nem is olyan új a kapcsolat

Már egy éve együtt vannak.

A kint töltött időben elképesztően fáradékony voltam. Előfordult, hogy egy rövid séta közben meg kellett kérnem Áront, hogy üljünk le valahova, különben menet közben elalszom. Mindenféle ételtől undorodtam, rá se bírtam nézni. Már-már magamba kellett erőltetnem minden enni- és innivalót. Ez már több mint gyanús volt számomra. Felmerült bennem, hogy talán a pocakomban növekszik a furcsa közérzetem okozója. A hazaút előtt szerettem volna megbizonyosodni arról, hogy a sejtésem helyes vagy sem, vettem hát egy terhességi tesztet. Leírhatatlan érzés töltött el, amikor láttam, hogy pozitív lett. Egy étteremben, vacsora közben mondtam el Áronnak, hogy kisbabánk lesz

- mesélte a Storynak Radics Gigi, aki párja reakciójáról is beszélt.

Ahogy én, úgy ő is egy különös, örömteli sokkot kapott, tudva, hogy a gyerek óriási felelősség. Teljes mámorba kerültünk, kavarogtak bennünk az érzelmek. Aztán egymásra néztünk, mondván, hogy ez egy nagy, közös utazás kezdete, és megöleltük egymást. Nagyon izgatottak voltunk már akkor is, és ez a lelkesedésünk csak fokozódik, ahogy növekszik a baba. Áron már most mondogatja, hogy szeretné, ha lenne testvére a kisbabánknak.

Fotó: Story

Kiemelt kép: Story


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!