A vezérigazgató az OTP közgyűlésén jelentette be az akvizíciót: egy Európai Unión belüli bankot vásárolhatnak meg.



Csütörtökön délelőtt tíz órától közgyűlést tartott az OTP, ahol a részvényesek egyebek mellett az osztalékfizetésről és saját részvényeik visszavásárlásáról is döntöttek – számol be a Portfolio,

Az eseményen beszédet mondott Varga Mihály pénzügyminiszter is, aki elmondta, hogy az OTP a zászlóshajója a magyar bankpiacnak, megkerülhetetlen tényező, kellő súllyal, nagy piaci részesedéssel és a hazai érdekek mentén vesz részt a pénzügyi világ folyamataiban.

Az OTP vezérigazgatója, Csányi Sándor feltette a kérdést, hogy hogyan lehet az, hogy a 2023-as, 990 milliárd forintos eredmény után csak 150 milliárd forintot fizetnek osztalékként. Csányi szerint ez egyrészt azért van, mert a válság alatt is fizettek osztalékot és vettek vissza részvényeket, másrészt pedig mert

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!