Az olaszok legyőzésével (45-38) döntőbe jutott a magyar férfi kardválogatott a budapesti olimpiai kvalifikációs vívó-világbajnokságon vasárnap. A Szilágyi Áron, Szatmári András, Gémesi Csanád, Decsi Tamás összeállítású csapat az irániak felett aratott könnyed győzelem után sokkal nehezebb feladatott oldott meg, pont azt a mumusát, Olaszországot verte meg az elődöntőben, akiktől a tavalyi vb-n ugyanebben a szakaszban kikaptak.

Mindezt tették úgy, hogy második körben Gémesi Csanád szegycsontján eltörött Luca Curatoli kardja, és ugyan komoly sérülést nem okozott a penge, de Decsi András szövetségi kapitány jobbnak látta a cserét. Decsi Tamás jól szállt be és döntetlenre hozta Samele elleni párharcát, amivel sokat segített a csapatnak.

Budapest, 2019. július 21. Gémesi Csanád, Decsi Tamás, Szilágyi Áron és Szatmári András a vívó-világbajnokság férfi kard csapatversenyén a legjobb nyolc között budapesti BOK Csarnokban 2019. július 20-án MTI/Czagány Balázs

Beletört Gémesi Csanád szegycsontjába az olasz ellenfele kardja

Az olasz Curatoli úgy eltalálta a döntőbe jutásért küzdelemben a magyar kardozót, hogy Decsi András kapitány jobbnak látta lecserélni. A férfi párbajtőrözők nem jutottak a legjobb nyolc közé.

A magyar válogatott a tervezetthez kis csúszással, 19 óra után nem sokkal, természetesen a BOK-csarnok zsúfolt lelátói előtt, a világbajnoki címvédő dél-koreaiakkal vívott a világbajnoki aranyért. Az ázsiaiak formáját jelzi, hogy az elődöntőben 45-22-re leiskolázták az Európa-bajnok németeket.

Viszonylag a közelmúltból van rossz emlékünk róluk, mert nem elég, hogy 2018-ban megnyerték a csapat világbajnokságot, 2017-ben, Lipcsében pont Szilágyi Áronék ellen tették ugyanezt (45-22).

A vívó világranglistát OH Sanguk vezeti, Szilágyi Áron az ötödik Szatmári András a 12.. Aztán GU Bongil (11.), KIM Junho (13), HA Hansol (14.) helye jelzi az alap erőviszonyokat (Decsi 32., Gémesi 37.), a papírforma nem nekünk kedveznek.

A döntő:

1, asszó: Szatmári kezdett Oh Sangukkal, aki pár nappal ezelőtt pont ellene nyert egyéni világbajnoki címet. A magyar kardozó adta az első találatot, de aztán a világranglista vezetője három tust is beadott zsinórban. Szatmári egyenlített, két egylámpás találat ide-oda után bevitte a magyar az ötödik tust - 5-4 ide, vezetünk!

2, asszó: Szilágyi Gu Bongil ellen lépett pástra. Áron gyengébb egyéni verseny után remekül összeszedte magát, jól vívott egész nap a csapatverseny folyamán, ezúttal is ő vitte be az első találatot. Eztán kicsit elvesztette a fonalat, 6-8-ra fordított a koreai, és végül 7-10-re módosította az állást (asszón belül 6-2-re vesztett Szilágyi).

3, asszó: Gémesi összeszedte magát az olaszok elleni sérüléséből, így őt nevezte Decsi András, amit azzal hálált meg, hogy HA Hansol ellen 10-10-re szépített, majd 12-12-nél is egál volt az állás. Sőt, három újabb magyar tus után már 15-12-re Magyarország vezetett. Gémesi 8-2-re verte meg az ellenfelét!

4, asszó: Újra Szatmári a páston, ezúttal GU Bongil ellen, aki gyorsan egalizál (15-15), de 18-18 után Szatmári kétszer is betalál - 20-18 ide. András 6-5-re kikap ugyan, de marad két tus előnyünk.

5, asszó: Gémesi Oh Sanguk ellen előbb találattal kezd, aztán a videóbíráskodás után a koreainak adják a találatot, de ez nem zavarta meg, a következőt ő vágja (21-19). 22-20-ig ide-oda esnek a tusok, majd az egyéni világbajnok kettőt is bevisz (22-22). Újabb találatot ad Gémesi, de ezt is megmásítják a videózás után - nincs szerencsénk - 23-22 helyett 22-23. aztán 24, aztán 25. Csanád 7-3-ra vesztett és Korea 22-25-re átvette a vezetést.

6. Asszó: Szilágyi Kim Junhóval vív, ami azt jelenti, Korea cserélt és a friss ember azonnal két tussal kezd (22-27). Szilágyi vonalat szúr, azt hisszük mi adtuk a találatot, videóznak, már félünk, mert mintha Áron kicsit behajlította volna a könyökét miközben kikerülte ellenfele pengéjét, de megadják (23-27). Ez lelkileg úgy látszik jót tett a kétszeres olimpiai bajnoknak, és megzavarta KIM Junhót, mert 27-27-ig meg sem áll a magyar - a koreai kardcserével próbálja megtörni a ritmusát. Sikerül neki, mert két találatot bevisz, bevágja a 30-at is, de keresztbe lép, ami tilos. Hosszabb szabályismereti vita után után a koreai sárga lapot kap, a tusát elveszik ugyan, de találatot nem kap Szilágyi, pedig kellene, marad a 27-29. A következő Szilágyi tus is videózásba fullad, amit elvesznek tőle és a koreainak adják, holott rosszul hárított - mi legalábbis így láttuk a lassítás után is. Két kör után 27-30 Koreának.

7. asszó: Magyarország is cserél, jön Decsi Tamás GU Bongil ellen. Kap két találatot, aztán szépít (28-32), sőt belelendül, 31-33-ra feljön, de a következőt kettőt a koreai adja - 31-35 oda.

8. asszó: Szatmári Andrásra vár, hogy a négy tusos hátrányt csökkentse, netán megfordítsa. De nem megy neki, KIM Junho 31-38-ra elhúz. Eztán Szatmári megtáltosodik, 37-39-ig jön fel, de az utolsó tust a koreai adja. Szatmári ugyan megnyeri kettejük asszóját 6-5-re, de összességében 37-40 oda.

9. asszó: Szilágyinak három tus hátrányból csodát kellene tennie. A kétszeres olimpiai magyar, az aktuális világbajnok ellen. Egyet bevisz, aztán kap egyet, majd megint Áron jön, aztán, megint és megint! 41-41. Taktikai fegyvercseréhez folyamodik a koreai, hogy megtörje Áron lendületét. Erre kap egy védés-visszavágást 42-41 ide! Aztán egy támadást 43-41! Szilágyi rosszat véd, meg még egyet a zsűri szerint, 43-43 - ennél izgalmasabb nem lehet! Szilágyi bevisz egyet 44-43, egy tusra a vb-címtől! Elsőt nem Szilágyi adja, 44-44. Egyetlen találat dönt! Egymásnak ugranak, együttes. Szilágyi támad, nem éri el, a koreai visszatámad és talál. Korea nyert!

Öröm az ürömben, hogy a tokióira megszerezte a kvótát a magyar kardválogatott, így biztosan három emberrel, teljes csapattal utazhatunk a 2020-as olimpiára.

Vívó-világbajnokság, férfi kardcsapat, döntő

MAGYARORSZÁG-DÉL-KOREA 44-45


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!