Mark Zuckerberg az EU vezetőivel találkozott hétfőn, s A Facebook-vezér egy javaslatokat tartalmazó csomagot is átnyújtott Vera Jourova demokráciáért és átláthatóságért felelős uniós biztosnak, aki előzőleg a Facebookot tette felelőssé a Cambridge Analytica néven elhíresült, adatokkal való visszaéléssel kapcsolatos 2018-as botrány miatt.


Sajtóinformációk szerint Zuckerberg a találkozó során a gyűlöletbeszéd és a dezinformáció erősebb ellenőrzésének szükségességét hangsúlyozta a közösségi platformokon, de egyúttal felhívta a figyelmet a véleménynyilvánítás szabadságára.

A javaslati csomagban a Facebook vállalat azt emelte ki, hogy a közösségi portálokat működtető vállalatok felelősségére vonatkozó törvények, amelyek büntetik az illegális tartalmak megjelenését "nem passzolnak az internetes környezethez".

Jourova azt nyilatkozta, hogy megállapodott a Facebook vezérigazgatójával "az adatok és algoritmusok nagyobb átláthatóságának szükségességéről". Emlékeztette egyúttal Zuckerberget, hogy az EU "szigorú adatvédelmi szabályokkal rendelkezik", amelyeket az általános adatvédelmi rendelet tartalmaz.

A Facebooktól azt várjuk, hogy erőteljesen alkalmazza ezeket a szabályokat Európában

- hangsúlyozta az uniós biztos.

Kiemelte továbbá, hogy az olyan európai internetes szabályozók, mint például a magatartási kódexek jó eredményeket értek el, de a platformok felelőseinek nagyobb kötelezettséget kell vállalniuk.

A Facebooknak kell eldönteni, hogy a jó vagy a rossz érdekek oldalára áll

- nyomatékosította.

Thierry Breton belső piacért felelős uniós biztos azt nyilatkozta a találkozó után, hogy a Facebooknak kell alkalmazkodni az európai szabályokhoz, nem pedig fordítva. A javaslatcsomag véleménye szerint nem dolgozta ki kellőképpen a Facebook felelősségére vonatkozó előírásokat, és nem tett említést a vállalatnak a piacon szerzett dominanciájáról.

Kiemelt kép: Kenzo TRIBOUILLARD / AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!