Mi is beszámoltunk arról, hogy az egyik diák késsel többször is megszúrta az egyik tanárát a győri Jedlik Ányos középiskolában.

A rendőrség akkor azt közölte, hogy elfogták a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, a sértettet pedig a mentők kórházba vitték.

Az iskola igazgatója is nyilatkozott az esetről, most pedig a késelést elkövető fiú egyik rokona beszélt a történtekről.

hirdetés

"Teljesen ledöbbentünk, azt mindig tudtuk, hogy fontos számára, hogy jól teljesítsen.

Ám azt soha nem gondoltuk volna, hogy ennyire képes bedühödni.

A szüleinek soha nem kellett őt noszogatni azért, hogy tanuljon, ő maga választotta, saját magát hajszolta" – mondta a Blikknek névtelenséget kérve a fiú egyik rokona.

A lapnak azt is elmondta, hogy

a fiú rettegett, hogy tanulmányi átlaga 4,5 alá esik, és akkor a délutánjait tanulószobán kell töltenie.

A Blikk információi szerint a 17 éves fiú átlagos, normális családban nőtt fel egy Veszprém megyei kisvárosban. Általános iskolában is jó tanuló volt, a reál tantárgyakon kívül a zene érdekelte, a kedvenc hangszere a trombita volt. Középiskolába Győrbe került, ahol kollégiumban lakott.

A Bors megkereste a tanárnőt, aki elmondta a lapnak, hogy jól van, de még nem tud nyilatkozni.