Ismét lement egy rész Sebestyén Balázs celebes vetélkedőjéből a Gyertek át!-ból, amit mostanában alpári viccekkel, vagy szexszel próbálnak meg eladni. Vagy most épp azzal, hogy szerepelt benne Megyeri Csilla is, aki azzal kezdte, hogy elmondta, a Story-gálán nem viselt bugyit, emiatt pedig pasija azzal viccelődött, vigyázzon, nehogy halszag legyen körülötte.


via GIPHY

A fergeteges poén után elindult a játék, amikor is Kabát Péternek három olyan dolgot kellett mondania, ami repül, de nem madár, a focista válasza pedig az volt:

Repülő, helikopter, meg a sas.

Ezek után Megyeri Csillának kellett három olyan dolgot mondania, amit oktat az influenszer-tanfolyamán, mert hogy kiderült, ő ilyet is csinál.

Csak vendégoktatok, nem influenszerkedek, ez egy faszság, az újságírók faszsága

- mondta, majd kifejtette, hogy egy médiaintézetnél zajlik mindez, és egy úgynevezett "overall képzés" része, ahol többek közt brandépítésre is tanítja a hallgatókat.

Megyeri Csilla az a nő, aki azután lett híres, hogy az Alföldi Televízió műsorvezetőjeként a Púder című műsorban azt mondta:

továbbá beszélgetni fogunk még vendégeimmel a szép nőkről, hogy miért is kreatívabbak és sikeresebbek ők, mint a rusnyább társaink. Tartsanak velünk!

Kiemelt kép: Instagram/Megyeri Csilla


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!