Felfüggesztették tisztségéből a brit kormány ázsiai és csendes-óceáni térségért felelős államtitkárát azután, hogy egy csütörtöki estélyen erőszakosan lépett fel egy környezetvédő nő ellen. Erről a BBC számol be.


Philip Hammond pénzügyminiszter tartotta évértékelő beszédét a brit gazdaság állapotáról, amikor beléptek a terembe a Greenpeace aktivistái, akik a klímavészhelyzettel szembeni tétlenségre akarták felhívni a figyelmet. Hammond felpattant, amikor a széke mellett haladt el az egyik tiltakozó, megfogta, egy oszlophoz lökte, majd erővel kivezette a teremből.

Később azt mondta, sajnálja a történteket, és bocsánatot kér a nőtől, de félt, hogy fel lehet fegyverezve, és mivel nem volt biztonsági személyzet a teremben, úgy érezte, cselekednie kell a jelenlévők biztonsága érdekében.

A Konzervatív Párt elnöke, Brandon Lewis azt mondta, hogy nehezen védhető, ami történt, és vizsgálatot indít. A miniszterelnöki hivatal szóvivője közölte, hogy a kormányfő látta a történtekről készült felvételt, és nagyon aggályosnak tartja. A rendőrség is foglalkozik az üggyel, Fieldnek pedig a kormány és pártja felé is be kellett számolnia. A vizsgálatok idejére felfüggesztik tisztségéből.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!