Tóth Gabi és Krausz Gábor után Szabó András, becenevén Csuti is reagált Facebookon és Instagramján Schobert Norbi azon kijelentéseire, hogy a házasságok egy része azért megy tönkre, mert a nő nem fogy le szülés után. Sokat vacillált a poszt megírását illetően, de úgy érezte, Schobert átlépett egy határt.


Sokat gondolkodtam, hogy megírjam-e ezt a posztot, mert nyilván az volt a célja a videódnak, hogy beszéljenek róla, de megírtam, mert van egy határ amit most nagyon átléptél Norbi és annak ellenére írom ezt, hogy nagyon tisztelem és becsülöm amit elértél!

Elárulta, hogy egy együttműködésük azért nem jött létre, mert Schobert szerint Kulcsár Edina meghízott terhesen.

Hol is kezdjem? ???? Régebben volt egy együttműködésünk, amit ugye azért szüntettél meg idő előtt, mert szerinted Edina nagyon meghízott ( VÁRANDÓS VOLT), már akkor furcsálltam az emberi hozzáállásodat, de üzletileg el tudtam fogadni.

Emellett az sem volt szimpatikus számára, hogy ők voltak Berki Krisztián főtámogatói.

Aztán megláttam Berki "könyvében", (nem nem vettem meg, mutatták) hogy ti voltatok az egyik, vagy talán az egyetlen főtámogatója, már akkor elgondolkodtam, hogy emberileg, hogy tudtok egy ilyen hazug, aljas kiadványban szerepet vállalni, de úgy voltam vele, hogy valószínű nagy lesz a hírértéke, ezért ezt is elfogadtam!

De igazán csak most jött el az a pont, amikor már nem bírta magát türtőztetni, hogy ne szólaljon meg róla.

A mostani eszmefuttatásodtól viszont egyenesen felfordult a gyomrom! Én igenis -és szerintem ezt nagyon sok férfitársam nevében mondhatom-, hogy szerelemből kívánom a feleségemet most is amikor van rajta 12 kg. Sőt, 20-szal is kívántam! Felnőtt ember létedre, hogy mondhatsz ilyet, hogy "döngölő léptekkel érkezik meg a hálószobába"? Kínszenvedés? Nem, nem az! Sőt…elég álszent lenne a szerelem fogalma, ha csak a testiség számítana ahogyan azt te állítod! Réka teste gyönyörű és példaértékű -emelem kalapom amennyi melót beletett -és lehet mindannyian jobban jártunk volna ha egy olyan releváns személy fogalmaz meg ezzel kapcsolatban számottevő véleményt, aki túl van pár szülésen… és nem te! Fogadd el, hogy nem mindenkinek van rá ideje, lehetősége, motivációja vagy egyszerűen csak kedve mindent de mindent megtenni annak érdekében, hogy a várandóssága alatt megőrizze -idézem- "a lánykori súlyát"! Férfitársaim nevében kikérem magamnak az általánosított véleményed és én kérek elnézést a nőktől! Higgyétek el, nagyon sokan nem vagyunk ilyenek és nem így gondolkodunk ahogyan Norbi, akinek ezek szerint csak a testiség számít.
Még szerencse, hogy Réka nem így gondolkodik… remélem, hogy ez csak egy rosszul megfogalmazott figyelemfelkeltő valami akart lenni de félek, tévedek… További szép estét kívánok, megyek rendelek egy pizzát.

Kiemelt kép: Facebook / @csutiofficial


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!