Három hónap elég volt ahhoz, hogy a koronavírus terjedése miatt elkezdjen bezárulni a világ. A járvány december közepén indult terjedésnek a kínai Hupej tartományban, és március elejére már Európában is olyan változásokat hozott, amilyeneket a modern emberi történelem során még nemigen láttunk. A fordulópont valószínűleg hétfőről keddre virradó éjszaka következett be, amikor Giuseppe Conte miniszterelnök bejelentette, hogy Olaszország egészére kiterjesztik azokat a megelőző intézkedéseket, amelyeket az északi országrészben bevezettek.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy hatvanmillió embert zárt karanténba egy demokratikus nyugati ország.

Természetesen a karantén nem új dolog, és a szó maga is sok mindent jelenthet a járványügyi egyéni elkülönítéstől városok teljes katonai zárján át addig, ami most Olaszországban történik: az emberek elmehetnek dolgozni, elhagyhatják a lakásukat, kora estig még a boltok is nyitva vannak. A lakóhelyükről viszont csak külön engedéllyel távozhatnak az emberek, a közlekedést jelentősen visszafogták, és leállt a közösségi élet is, nem tartanak meg szinte semmilyen rendezvényt.

Olaszországban teljesen megváltozott az élet a koronavírus miatt

Magyarokat kérdeztünk arról, milyen az élet a karantén alá helyezett országban, főleg a koronavírus által jobban sújtott északon.

Karanténok

Arra, hogy a karantént Olaszország egészére bevezessék, számos ok áll rendelkezésre.

  • Az egyik, hogy hiába volt eddig csak Észak-Olaszországban sok a fertőzés, ha az emberek a fertőzés elől délre menekültek. Mivel Dél-Olaszország gazdasági (és így egészségügyi) szempontból jóval fejletlenebb, előbb-utóbb ott is nagy számban jelenhet meg a betegség, ami az északinál is veszélyesebb helyzet lesz.
  • A másik ok, hogy Olaszországban nagyon sokan halnak meg a betegségben, a halálozási arány 5 százalék feletti, míg világszerte inkább 3 százalék körüli, sok helyen pedig ennél is alacsonyabb. Erre egyelőre csak az a magyarázat szolgál, hogy a koronavírus különösen veszélyes az idősekre, Olaszország pedig az Európai Unió egyik legelöregedettebb országa. Az olaszok egyharmada így különösen kitett a vírus veszélyének.

Olaszországon belül ugyanakkor vannak már jelei annak, hogy a karantén működik. Azokban a városokban, amelyeket először helyeztek zár alá Észak-Olaszországban, elkezdett csökkenni az új megbetegedések száma. De ezeken a településeken sokkal keményebb karanténrendelkezések voltak eddig, mint amilyeneket most bevezettek az egész országra, lényegében vesztegzár alá helyezték őket, senki nem mehetett se be, se ki. Azzal, hogy tegnap egész Olaszországra azonos szabályokat hoztak, pont azokban a városokban lazítottak a karanténon, ahol a szigorú rendelkezések működtek, és több város vezetője aggodalommal nézte, ahogy feloldják az utakon a katonai zárakat.

Máshol

Kínában Észak-Olaszországhoz hasonló a helyzet. A hivatalos adatok is azt mutatják, hogy a vírus túl van a csúcsponton, de aki mégsem szeretné elfogadni a hivatalos kínai adatokat, annak ott van bizonyítékként, hogy Hszi Csin-ping kínai elnök is Hupejbe utazott. Valószínűleg a kínai hatóságok úgy érzik, leküzdötték a vírust, ha oda merik engedni az ország első emberét.

Ehhez Kínában egészen drasztikus karanténintézkedések kellettek. Az olasz és a kínai megoldás között a fő különbség, ahogy amíg az olaszok a városokat nem hagyhatják el, addig a karantén alá vont kínaiak az otthonukat sem. Persze az egyéni szabadságjogokat fontosnak tartó nyugati országokban nehezen lehetne olyan intézkedéseket meghozni, mint Hupejben, amelynek fővárosa, Vuhan kis híján annyi ember otthona, mint a hétvégén karantén alá vont Észak-Olaszország, ami pedig szintén Európa sűrűbben lakott részei közé tartozik.

Üres bevásárlóövezet Dél-Koreában. Fotó: Seung-il Ryu/NurPhoto/AFP

Dél-Koreában szintén csökkenni látszik a fertőzések száma, pedig a majdnem 30 milliós szöuli körzetben szintén könnyedén elterjedhetett volna a vírus. Ott nem annyira a karantén segített, inkább az, hogy egészen brutális mennyiségű gyorsteszttel látták el az országot, így hamar el tudtak végezni kétszázezer koronavírustesztet. Ez az a gyorsteszt, amiből sem Európában, sem az Egyesült Államokban nincs elég.

Nincs kitalálva

New York környékén az olaszországihoz hasonló karanténra készülnek, de a helyzetet bonyolítja, hogy nem nagyon találták még ki, hogy ez mit jelentsen. A New York-iak egy része arra panaszkodik, hogy nem kapnak megfelelő tájékoztatást, nem tudják például, hogy megölelhetik-e a gyereküket, ha korábban koronavírus-veszélyének voltak kitéve, vagy hogy rendelhetnek-e egyáltalán ételt a lakásukba. Van, akinek azt mondták, kicsit azért kimehetnek a levegőre, másoknak ennek az ellenkezőjét.

A koronavírus csak most kezd el igazán terjedni az Egyesült Államokban

Egyre gyorsabban nő a megbetegedések és a halálos áldozatok száma.

A hatalmas karanténokban az a közös, hogy a részletek mintha nem lennének igazán kitalálva bennük. Ez Kínában is így volt, de mivel a legdrasztikusabb intézkedéseket ott hozták, kevesebb ilyen részlettel kellett szembesülni. Ami viszont már most látszik, az az, hogy

ellenszer és védőoltás hiányában a rend az egyetlen, amivel a vírust meg lehet állítani, vagy legalábbis fékezni, ezért nyúl egyre több ország a karantén eszközéhez.

Kelet-Európában a helyzet itt még nem tart, az eddigi tapasztalatok alapján napi ötven haláleset környékén hozzák meg az országok az ehhez hasonló döntéseket. Mivel Magyarországon még nem halt meg senki a koronavírusban, és csak tizenkét, javarészt iráni betegről tudunk, nagyon messze vagyunk a karanténtól.

Válság

Persze a társasági élet mellett ez a gazdaságra is hatással lesz. Egyre több rendezvényt és nyilvánvalóan egyre több üzleti tárgyalást mondanak le. Ennek komoly hatása lesz a gazdaságra, elég csak a tőzsdeindexeket megnézni.

Kínával kapcsolatban is felmerült már, hogy megérte-e bevezetni a karantént. A vírus megállítása szempontjából mindenképp, de hatalmas árat fognak fizetni érte. Hupej környékén gyakorlatilag megállt a gazdaság, a kis cégek már most a készpénzállományuk végén járnak, és nagyon nehezen indulhat újra bármilyen termelés. Olaszországban is komoly visszaesés várható, főleg mivel a legfontosabb gazdasági központ Milánó környéke.

Orbán Viktor kedden arról beszélt, nagyon úgy tűnik, tényleg világválság lesz a vírusból, és ezt főleg a turizmusra épülő ágazatok érezhetik majd meg, ráadásul a várható magyarországi tetőzést júniusra tett. Orbán még így is 2-3 százalékos növekedésre számít, ami az eddig várakozás fele, de még így is optimistának tűnik, hiszen Magyarország alapvetően exportra termel, és például egy németországi karantén erre óriási hatással lehet.

A vírusra jelenleg nincs ellenszer, és ha lenne, akkor is sokáig tartana eljuttatni az emberekhez. Így az egyetlen megoldás a megelőzésre a bezárkózás marad. A világ egy darabig sokkal zártabb lesz, mint korábban, és ezt mindenki meg fogja érezni, valószínűleg a pénztárcáján is.

Kiemelt kép: Antonio Masiello/Getty Images


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!