Ha egy taxis igazán megérdemli a borravalót, akkor az a New York-ban dolgozó Luis J. Leonardo, aki csodásan reagálta le, ahogy utasa, egy kórházba igyekvő nő a hátsó ülésen szülte meg gyermekét.

A sofőr Brooklynban vette fel a nőt és párját, aztán utazás közben egyszercsak a nő kissé rémülten közölte a két férfival, hogy a gyerek jön kifele.

Miközben az apuka ijedten nézett, Luis rögtön tanácsokkal látta el a szülő nőt.

Csak lélegezz, anyuka. Csak tedd szét a lábad, és varázsolj, tedd szét a lábad.

Majd miután az újszülött kislány pillanatokat alatt a világra jött, és az apuka megfogta, kiderült, hogy a kicsi burokban született. A taxisnak ebben is segített, közölve, hogy:

Szedd le a burkot az arcáról. Bumm. Nyisd fel a burkot, tisztítsd meg az arcát, ennyi.

A szülés a videón látható felirat szerint július 13-án történt.

Ez a brit taxis sokat tanulhatna tőle:

Iszonyatos hangnemben üvöltözött a taxis az anyával, akinek a kocsiban indult be a szülése

Azt kiabálta a vajúdó nőnek, hogy takarítson fel maga után.

Kiemelt kép: YouTube/ViralHog


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!