A TV2 Curtis - Tiszta lappal címmel egy egész egy órás műsort gyártott a rapper elvonó utáni első napjairól.

A TV2 műsort csinált Curtis függőségéről

A dokurealityben megmutatják, hogy mi történt a rehab után.

Azt már a műsor felvezetéseként lelőtték, hogy Széki Attilának, akit Curtis-ként ismer az ország, hamarosan gyereke lesz a műsor adásba kerülésének napján.

Széki Attila, vagyis Curtis apa lesz

Augusztusra várják a gyereket.

Nagyjából ekörül körvonalazódott az egész műsor. Azzal kezdődik, hogy a rappert elhozza az elvonóról testvére, elmondja neki, hogy rendszeresen rémálmai voltak az elején, aztán pedig nagyrészt a gyerekre készülés és nemének találgatása tölti ki a műsor nagyrészét. Curtis végig azon parázik, hogy lánya lesz, ki is köti, hogy 40 éves koráig nem randizhat, meg picit elsiratja, hogy akkor majd nem tudnak együtt Újpest meccsekre járni, mintha nőket nem engednének be stadionokba. Végül a nagy fináléban kiderül, hogy fia lesz. Levezetésként pedig kapunk felvételeket az elvonó utáni első koncertjéről. Ami még kiderült ebből a majdnem egy órából, hogy barátnője is majdnem szakított vele a Majkával történt szakítás idején, az volt a legkomolyabb lépés a beismeréshez, Krisztinek ugyanis elege lett, hogy Curtis 3 napokra eltűnik és rendszeresen hazudnia kell miatta.

Kiemelt kép: TV2


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!