December elején mutatják be Orosz Dénes Seveled című új, romantikus vígjátékát. A film főcímzenéjét a Lóci játszik zenekar írta, az ehhez készült klip nálunk látható először. A klipben a zenészek mellett a film két főszereplője, Tenki Réka és Mészáros Béla is szerepet kapott. A film teljes zenei anyagát Csengery Dániel és Csorba Lóránt szerezték, így Lócit nem érte váratlanul, amikor a rendező felkérte a főcímdal megírására.


A film zenéjén már hosszú hónapok óta dolgozunk Orosz Dénesékkel, a főcímdal életre hívása viszont még ezzel együtt is új kihívás volt számomra. Egyetlen dalban kellett összefoglalnunk mindazt, amit ez a film nyújtani tud a nézőknek: könnyed, vidám és érzelmesen ironikus zenére törekedtünk

- mondta Csorba Lóránt, a Lóci játszik frontembere.

A Seveled című dal felkerült a zenekar pénteken debütáló harmadik nagylemezére, a Rózsa utcára is. Az új album bemutatókoncertje december 13-án és 14-én lesz az A38 Hajón.

A lemezen megszólaló zenekari tagok:

  • Csorba Lóránt - basszusgitár, akusztikus gitár, ének
  • Dobozy Ágoston - zongora
  • Fábián Tibor - dob
  • Fülöp Bence - gitár
  • Vadász Gellért - szaxofon
  • Rácz Dániel - trombita

AZ év leghazudósabb vígjátékaként reklámozott Seveled az örök kritikus Gergőről (Mészáros Béla) szól, aki súlyos szívbeteg édesanyját (Básti Juli) szeretné boldoggá tenni, így azt lódítja öthónapos terhes szomszédjáról, Saciról (Tenki Réka), hogy tőle várandós. Sejthető módon, Gergő anyja csodálatos gyógyuláson megy keresztül, így a férfi kénytelen továbbra is a szerelmes társ és leendő apa szerepét alakítani.

A főszereplők mellett Bodrogi Gyula, Cserhalmi György, Rezes Judit, Mészáros Máté, Molnár Áron, Ónodi Eszter, Pálmai Anna, Pogány Judit és Mátray László is feltűnnek a filmben.

A Seveled december 5-én kerül a hazai mozikba.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!