Nagy Bogi 15 évesen költözött el otthonról egy kollégiumba, de lehet, hogy már nem sokáig maradhat ott.


Nagy Bogi 16 éves fiatalként A Dal 2019 műsorának finalistája lett. A legjobb négy közé jutó dala, melyet Caramel írt neki, a lány életéből merített ihletet - az elszakadásról szól.

Boginak a forgatások és bekövetkezett változások miatt a fővárosba kellett költöznie, illetve iskolát is váltott.

"Debrecenben kezdtem meg a gimnáziumot, de az egyik nagy televíziós show műsorral járó elfoglaltságaim már nem voltak egyeztethetőek az iskolával, így muszáj volt elszakadnom otthonról. Egyik napról a másikra Budapesten folytattam a tanulmányaimat, itt lettem kollégista"

- meséli a lány, aki számára nem volt könnyű ez a hirtelen és drasztikus döntés.

"Gyorsan történt minden. Nagyon sokat próbáltam, így tényleg szinte fel sem fogtam a változást. Később eszméltem csak rá mennyire távol is vagyok a családomtól és, hogy a hétvégi hazautazások alkalmával otthon már inkább egy szívesen látott vendég vagyok. Komoly döntés volt, hogy melyik kollégiumot válasszuk. Így egyedül és hirtelen felköltözve nem volt mindegy a kollégium környéke és, hogy milyen távol van a lakhelyemtől az iskola. Sok kollégiumot megnéztük, de nagyrészük nem igazán volt jó állapotban. Végül a József Attila Kollégium tetszett meg, itt lakok több mint egy éve. Nagyon szeretem ezt a kollégiumot."

Most azonban második otthona, a kollégium veszélybe került.

"Tegnap kaptuk a hírt, hogy a kollégium lakóit kiakarják költöztetni. Mi pedig nagyon nem szeretnénk innen elmenni. Tudjuk, hogy nincs sok esélyünk arra, hogy ez ne így legyen."

A József Attila Középiskolai Kollégium Diákönkormányzata petíciógyűjtésbe kezdett:

"A kollégiumot az átszervezés veszélye fenyegeti, ami annyit jelent, hogy egy másik épületbe és rosszabb körülmények közé kellene költöznie a diákoknak, amely kevesebb férőhellyel rendelkezik. Várhatóan a tanulók egy részét is elveszítenénk. A felkínált épület nem teszi lehetővé, hogy a kollégiumi tevékenységünket ugyanolyan magas színvonalon folytassuk tovább (hagyományőrző rendezvények, sport- és kulturális események, programok…) mint korábban. Ahhoz hogy megakadályozzuk ezt, minél több aláírás és támogató vélemény szükséges, hogy a már hatvan éve jól működő kollégiumot a jelen állapotában meg tudjuk menteni. Ez a bentlakó diákok és régi kollégisták számára is létfontosságú."

- áll közleményükben, a petíciót pedig Bogi is megosztotta közösségi oldalán. Reméljük, minden jóra fordul, addig azonban az ifjú énekesnő sem tétlenkedik:

"A napokban már stúdiózunk és felvesszük az új dalomat, melyet szintén Caramel ír. Bízom benne, hogy ezt is legalább olyan szeretettel fogadja majd a közönség mint a „Holnap” című dalomat. Ezúton is köszönöm a sok jót és támogatást!"

- nyilatkozta a Blikknek.

A petíciót itt lehet aláírni:



ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!