22 nap - ennyire volt szüksége a Pseudomonas aeruginosa nevű baktériumnak ahhoz, hogy kifejlessze immunitását a számára legpusztítóbb, erős gyógyszer, a ceftolozán/tazobaktám antibiotikum-kombináció ellen, és túlélje a kezelést - számol be róla a Gizmodo. A kezelt gyerek fertőzését még így is sikerült eltüntetni, de könnyen lehet, hogy ez csak a szerencsének volt köszönhető.

Az Antimicrobial Agents and Chemotherapy tudományos folyóiratban publikált tanulmány arról számol be, hogy egy olyan gyerek szervezetében alakult ki a rezisztens fertőzés, akinek kétszer is át kellett ültetni a máját, először három éves korában. A második műtét után a beteg több életveszélyes fertőzést is összeszedett a Pseudomonas aeruginosa miatt.

Ez a baktérium egyébként jellemzően kórházakban és más egészségügyi létesítményekben fertőz.

Az orvosok egy erős gyógyszert írtak fel a gyereknek, a ceftolozán/tazobaktám antibiotikum-kombinációt, aminek minden esetben hatnia kellett volna a kórokozó ellen. A fertőzések gyógyítása után azonban az orvosok felfedeztek egy olyan baktériumtörzset a beteg szervezetében, amely úgy mutálódott, hogy ellenállóvá vált a kezelésre.

Fotó: iStock

A kutatók korábban már tudták, hogy a P. aeruginosa képes laboratóriumi körülmények között ellenállást kifejteni a gyógyszerre, de való életben ezt eddig még soha nem sikerült megfigyelni. Az is érdekes volt, hogy a mutációval a baktérium ugyan ellenállóvá vált a ceftolozán/tazobaktámra, de egy régebbi, kevésbé hatásos kezelésre újra érzékeny lett. Megfigyelések alapján a baktérium háromszor fejlesztett ki rezisztenciát, mindháromszor külön folyamatként, tehát nem a már korábban rezisztens baktérium tért vissza bosszút állni a szervezetbe.

Az orvosok úgy gondolják, hogy ezek a megfigyelések sokat segíthetnek az antibiotikum-rezisztencia kutatásában, és felvethetik azt, hogy a rezisztens szuperbaktériumok egy korábbi kezelésre újra érzékenyebbé válnak.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!