Aggodalmukat fejezték ki a Mount Everest-expedíciók szervezői, mert az olvadó gleccserek miatt egyre több holttest kerül elő a Föld legmagasabb hegyén, írja a BBC.


A lap szerint közel háromszáz hegymászó veszítette életét a Csomolungmán az első csúcskísérlet óta, és a holttestek kétharmada még most is a hótakaró alatt lehet.

Ang Tshering Sherpa, a nepáli hegymászó szövetség volt elnöke arról beszélt,

a globális felmelegedés miatt a jégtakaró és a gleccserek gyors ütemben olvadnak, az eddig láthatatlan holttestek pedig sorra bukkannak elő. Az utóbbi években elhunyt mászók holttesteit lehoztuk a hegyről, de a régi balesetek áldozatainak holttesteit nem sikerült felderíteni.

A hegy kínai oldalát próbálják most megtisztítani a holttestektől még azelőtt, hogy a tavaszi mászószezon elkezdődne.

Egy kormánytisztviselő, aki korábban az Everesten dolgozott azt mondta, csak ő egymaga tíz holttestet vitt le a hegy különböző pontjairól, de a helyzet mostanra fokozódott.

A Csomolungma tibeti oldalán egyébként ez a probléma megoldott, ezért a szakértők a kínai kormány és a hegymászósport összefogását sürgetik az ügyben. Ha Tibet képes rá, akkor elvileg Kínának sem okozhat ez gondot.

Kiemelt kép: iStock


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!