Amióta az emberek - egyre nagyobb arányban - GPS-t használnak vezetéshez, rendszeresek az olyan esetek, hogy valaki annyira hisz a navigációs eszközben, hogy - vagy vízbe kormányozza a kocsiját, esetleg sípályára, vagy - végül tök máshol köt ki, mint ahol szeretett volna.

Így történt most is: egy Angliában élő - olasz származású - nyugdíjas Rómába szeretett volna eljutni, végül kissé máshogy alakultak a dolgok. A 81 éves férfi Newcastle-ből indult, a GPS-be beütötte Rómát, és eléggé csodálkozott, amikor az eszköz hangja bemondta, hogy megérkezett a célpontba, hiszen az örök város egyetlen jellegzetes építményét sem látta.

Hát persze, hogy nem, hiszen a németországi Rom településen volt.

A rendőrség közlése szerint a nyugdíjas zarándokutat tervezett, szerette volna személyesen látni a pápát, csakhogy ehhez nem a Hamburg és Berlin közt található városban kellett volna kikötnie, hanem közel 1700 kilométerrel délebbre. A rendőrségi szóvivő elmondta, hogy a férfi azért került rossz célállomásra, mert vakon követte a GPS-t, annak ellenére, hogy teljesen más országban volt, és egy ideje ellenkező irányba haladt.

A nyugdíjast annyira megzavarta a tévedés, hogy még a kéziféket is elfelejtette behúzni, és így letarolta a Rom település kezdetét jelző táblát. A férfi nem sérült meg, és az autóban sem keletkezett komoly kár.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!