Józsefvárosban is egyetlen konszezusos polgármester-jelöltet indítanak a demokratikus ellenzéki pártok, a választás Pikó Andrásra esett - írja a Magyar Hang.

Az ismert újságírót és civil aktivistát az MSZP, a DK és a Párbeszéd egyetértésével a Momentum Mozgalom kérte fel április 6-án az őszi önkormányzati választáson való indulásra, ezután pedig az LMP is beáll Pikó mögé.

A tárgyalásokon megszületett megállapodással a pártok garantálták, hogy Pikó András független, de általuk támogatott polgármesterként végezheti majd a munkáját, hogy a kampányát a saját stábja irányításával, de a pártok támogatásával vezeti majd.

Pikó András egy háttérbeszélgetésen számolt be a programjáról, amely szerint egyik leglátványosabb feladatának a helyi nyilvánosság propagandamentesítését tekinti, megszüntetve a helyi lap pártlap voltát, a hivatalos online felületet pedig információs feladata mellett – a részvételi demokrácia jegyében – amolyan interaktív vélemény- és ötletadó portállá tenné - írja a portál.

Ennél is fontosabbnak tartja a lakhatási kérdések rendezését. Szükség van krízislakásokra, tisztázni kell ki és milyen bérleti szerződéssel él ezekben az otthonokban, a rendkívül leromlott állapotú, sőt gyakran befalazott ingatlanok közül minél többet szükséges mielőbb felújítani.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>