A Stratégiai Tanulmányok Nemzetközi Intézetének (IISS) elemzése szerint ahhoz, hogy a NATO amerikai segítség nélkül megvédhesse Közép- és Kelet-Európa államait egy esetleges orosz támadástól, mintegy 357 milliárd dolláros (102 ezer milliárd forint) többlet kiadásra volna szükség védelmi téren. Még ha ez az összeg rendelkezésre állna is, - így az IISS - a NATO európai tagországainak hozzávetőleg húsz év kellene a szükséges kapacitások kiépítésére.


A kutatóintézet szakértői számításaiknál két képzeletbeli feltevésből indultak ki: egyrészt, hogy az Egyesült Államok kilép a NATO-ból, másrészt, hogy a feszültségek Oroszország és az észak-atlanti szövetséghez tartozó Litvánia és Lengyelország között háborúvá fajulnak, s orosz csapatok szállják meg Litvániát és Lengyelország egyes részeit.

A beruházásnak elegendőnek kell lennie egy európai NATO-csapat felépítéséhez, amely feltehetőleg képes lenne egy korlátozott regionális háborúban hozzávetőleg azonos erővel bíró ellenséggel szemben megtartani a fölényét

- áll a tanulmányban.

Donald Trump amerikai elnök ismételten élesen bírálta a NATO-t, s az elmúlt években kilátásba helyezte Washington kilépését is a szövetségből - jelentette tavaly a The New York Times című amerikai lap Trump munkatársaira hivatkozva.

Trump a tavaly júliusban tartott brüsszeli NATO-csúcs előtt bírálta Németországot az Északi Áramlat 2 gázvezeték megépítéséért, azt hangsúlyozva, hogy ezzel Németország Oroszország túsza lesz. Az amerikai elnök emellett a NATO-tagállamok védelmi kiadásainak növelését követelte.

Kiemelt kép: Europress/AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!