54 ellenzéki igen szavazattal szemben 120 kormánypárti képviselő voksolt arra, hogy Handó Tünde maradjon az Országos Bírói Hivatal elnöke. Az OBH-elnök felmentését május végén kezdeményezte az Országos Bírói Tanács.


Az OBT úgy fogalmazott májusi közleményében, hogy alaptörvénybe foglalt feladatuk, hogy felügyeljék a bíróságok központi igazgatását ellátó hivatal elnökét, a kötelezettségek elmulasztása, illetve méltatlanság esetén pedig kezdeményezniük kell a tisztségétől való megfosztását.

Az OBT kifogásolta az OBH elnökének kinevezési gyakorlatát, az előterjesztések benyújtásának megtagadását, és összesen nyolc alkalommal jeleztek felé törvénysértést.

Az OBT határozatát érdemi vita nélkül tárgyalta múlt pénteken a parlament fideszes többségű igazságügyi bizottsága. Lényegében már ekkor tudni lehetett, hogy a parlamenten nem fog átmenni a Handó felmentését célzó határozat. Sőt: jelzésértékűnek tűnik, hogy ugyanezen a napon Polt Péter legfőbb ügyész kitüntette Handó Tündét.

Kiemelt kép: MTI / Bruzák Noémi


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!