Az Egyesült Királyságban élő magyarok számára semmi nem változik közvetlenül a brexit után - mondta Iain Lindsay brit nagykövetet csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán. Nagy-Britannia budapesti nagykövete elmondta, január 31-e, vagyis az ország Európai Unióból való kilépése után is szabadon utazhatnak a magyarok az Egyesült Királyságban 2020 végéig, és továbbra is dolgozhatnak vagy tanulhatnak ott.


Az Európai Unióhoz való csatlakozáskor az államok elveszítik szuverenitásuk egy részét, "most pedig mi visszaszerezzük ezt a szuverenitást, és szeretnénk megragadni a lehetőséget, hogy megerősítsük a kétoldalú kapcsolatainkat, többek között Magyarországgal is", fogalmazott a nagykövet.

Január 31-e után Nagy-Britannia lesz Magyarország legnagyobb, az Európai Unión kívüli kereskedelmi partnere, ráadásul, a Kárpát-medencén kívül, az Egyesült Királyságban él a legtöbb magyar, és ez az ország a második vagy harmadik legvonzóbb célállomás a magyar diákság számára - tette hozz a nagykövet. Céljuk az, hogy erősítsék a két ország közötti kapcsolatokat.

Kitért arra is: a brexit után Nagy-Britannia ausztrál mintára pontrendszert kíván bevezetni a migráció szabályozására. Ezeket a pontokat a bevándorlók a képességeik, illetve a tehetségük alapján kaphatják meg. Változás lesz az is, hogy a szigetországnak nem kell többé az uniós bíróság, illetve az Európai Parlament döntéseihez tartania magát. További következménye a kilépésnek a globális kereskedelmi megállapodások önálló kialakítása.

Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!