A Berettyóújfalui Járásbíróság hivatalos személy elleni erőszak és két rendbeli becsületsértés 3 év 8 hónap fegyházra ítélte azt a 25 éves konyári férfit, aki rendőrökre támadt hat nappal ezelőtt. A férfi feltételes szabadságra nem bocsátható.


A férfi besörözött, majd a kertben hangoskodott és nekiesett az élettársának. A szomszédok kihívták a rendőröket, akiket fiatalember a felszólítást követően beengedett a házba. A járőrök kérdésére a nő elmondta, hogy az élettársa megverte őt. Ekkor a férfi letérdelt és arra kérte az asszonyt, hogy vonja vissza az állítását.

A rendőrök többször felszólították a férfit, hogy hagyjon fel a magatartásával és működjön együtt, de hiába. Az egyik rendőr ekkor odalépett a térdelő férfihez, hogy felállítsa és átkísérje a másik szoba. Ekkor a férfi ököllel meg akarta ütni, de a másik járőr ezt megakadályozta.

A rendőrök kivezették a férfit a szobából, aki azonban folyamatosan ellenállt, lökdöste őket, és megpróbálta kihúzni a kezeit a szorításból. Amikor sikerült, ököllel hasba ütötte az egyik járőrt. Az agresszív férfit ekkor a falhoz állították, hogy megbilincseljék. A férfi azonban továbbra is ellenkezett és megpróbálta megütni, megrúgni a vele szemben intézkedőket. A rendőrök a 25 éves férfit a földre vitték, majd megbilincselték. Az intézkedés során a férfi végig hangosan fenyegette, szidta, kutyának nevezte a rendőröket.

Az ítélet nem jogerős, az ügyész súlyosításért, míg a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett. Az ügy a Debreceni Törvényszéken folytatódik.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!