A Boston Bruins a Toronto Maple Leafs, a San Jose Sharks pedig a tavalyi döntős Vegas Golden Knights ellen nyerte meg a hetedik mérkőzését, és ezzel egyaránt főcsoport-elődöntőbe jutott az NHL rájátszásában.


A Boston házigazdaként az első harmadban kétgólos előnyre tett szert, majd a Toronto szépített ugyan, de a 43. percben visszaállt a kétgólos különbség. A Maple Leafs a hajrában kockáztatott, levitte a kapusát, de ezzel a Bruinsnak segített, amely két üres kapus találattal lezárta a találkozót és a párharcot.

A Boston 2013 és 2018 után harmadszor találkozott a Torontóval a rájátszás első körében, és harmadszor is 4-3-as összesítéssel bizonyult jobbnak.

A Bruins a főcsoport elődöntőjében a - Tampa Bay Lightningot kisöprő - Columbus Blue Jacketsszel mérkőzik meg. A Maple Leafs a kanadai klubok közül utolsóként búcsúzott az idei playoffban, a Calgary és Winnipeg már korábban kiesett: előbbi 1-4-es, utóbbi 2-4-es összesítéssel. A Montreal 1993-as sikerét követően a kanadaiak tovább várhatnak a Stanley-kupára.

A Vegas hiába vezetett vendégként az 50. percig 3-0-ra, a San Jose négy perc alatt emberelőnyös gólokkal fordított.

A nagy fordulatot Cody Eakin ötperces kiállítása jelentette, amit vérzéssel járó sérülés okozásáért kapott. A sérült Joe Pavelskit több játékostársának kellett letámogatnia a jégről. Logan Couture két gólt szerzett, Kevin Labanc pedig mind a négy hazai találatból kivette a részét - egy gól, három gólpassz -, de ez sem volt elég a rendes játékidős sikerhez, mert a vendégek a 60. perc elején egyenlítettek. Jöhetett a ráadás, amelyben végül a 19. perc hozott döntést.

A San Jose a klub történetében először fordított meg playoff-párharcot 1-3-ról, következő ellenfele a Colorado Avalance lesz. Az előző idényben újoncként nagydöntős Golden Knights számára véget ért az idény.

Eredmények, NHL, főcsoport-negyeddöntők:

Keleti főcsoport:
Boston Bruins - Toronto Maple Leafs 5-1
A párharc végeredménye: 4-3 a Boston javára

Nyugati főcsoport:
San Jose Sharks - Vegas Golden Knights 5-4 - hosszabbítás után
A párharc végeredménye:
4-3 a San Jose javára.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!