Kedden a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik annak a boldvai férfinak az ügye, akit azzal vádolnak, hogy tíz éven keresztül rendszeresen megerőszakolta a lányát. Ő azzal védekezik, hogy csak néhányszor erőszakoskodott a lányával, később állítása szerint a lány is akarta az együttléteket.


A. Alexandrának két gyereke született az apjától, de a másodikat megölték. A férfi 25 év fegyházat, a felesége (aki tudott a történtekről) 20 évet kapott tavaly októberben első fokon. Alexandra pedig két év felfüggesztettet, amiért három kistestvérével jelen volt a pici megölésekor, de nem tett semmit. A lány azóta új életet kezdett, megszakította a kapcsolatát a letartóztatásban lévő szüleivel, Boldváról is elköltözött.

A történtekre azután derült fény, hogy a lány rosszul lett a második szülés után és kórházba kellett szállítani. Az orvosok hamar rájöttek, hogy az erősen vérző fiatal nő előző éjszaka szült. A lány ezt letagadta, ezért a kórház bejelentést tett a rendőrségen. Eleinte úgy tűnt, hogy a fiatal lány a szülei elől is titkolta, hogy egészséges kislánynak adott életet, és ő volt az, aki ruhadarabokba bugyolálta, betette egy táskába, és eldugta az ágyneműtartóba az újszülöttet, ahol holtan találták meg.

A tanúk meghallgatása után derült ki, hogy a lány családon belüli szexuális erőszak áldozata tízéves kora óta, négy évvel később pedig egyszer már teherbe esett az apjától. A család azt hazudta, hogy a gyerek Alexandra egyik alkalmi kapcsolatából született, a kislányt úgy is anyakönyvezték, hogy az apja ismeretlen.

Alexandra a Hír Tv Riasztás című műsorban korábban arról beszélt, hogy az apja hetente megerőszakolta. Amikor először bántotta, szólt az anyjának, de hiába, mert nem tett semmit. Elmondása szerint az apja azok után is folytatta az erőszakoskodást, hogy kiengedték a kórházból, meg is verte minden erőszak előtt és után. Ha pedig szólt az anyjának, akkor tőle is kapott. Amikor kiderült, hogy újra terhes, teljesen elzárták a külvilágtól és mindent megtettek azért, hogy elvetéljen, szíjat kötöttek a hasára, és rendszeresen rugdosták. A pici azonban ennek ellenére megszületett. A lány azt mondta, hogy a szülés után elájult, és a babát a szülei rejtették el. Másnap talált rá az ágyneműtartóban, amikor takarított.

A szülők a keddi tárgyalás előtt abban bíznak, hogy enyhítenek a büntetésükön.

Felmentésért és enyhítésért fellebbezett az elsőrendű vádlott és az ügyfelem is. A két szülő azt állítja, nem tudtak arról, hogy terhes a lányuk és nem ők ölték meg a csecsemőt. A lányuk pedig azt állítja, hogy semmire nem emlékszik, mert elájult, amikor történt az eset. Arra számítok, hogy enyhítenek majd az ügyfelem büntetésén

- mondta lapunknak Weisz Linda, Alexandra édesanyjának ügyvédje.

Alexandra apjának három kapcsolatból összesen 12 gyermeke született. A második párja a korábbi élettársának a testvére volt, tőle hét gyermeke van, egyikük a most 22 éves Alexandra. Az éveken át erőszakolt lány iskolájának igazgatója már 2011-ben jelezte, hogy az édesapa szexuális kapcsolatot folytathat a saját lányával, erről írásban is értesítette a hatóságokat, de a jelzés "elkallódott", így nem lett belőle rendőrségi eljárás.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!