Néhány órával azután, hogy Kobe Bryant helikoptere lezuhant, és a kosárlegenda életét vesztette, elözönlötték a közösségi médiát a részvétnyilvánító posztok a közösségi médiát.

A Washington Post újságírója, Felicia Sonmez azonban egy teljesen más jellegű posztot osztott meg: azt az esetet emlegette fel, amikor az NBA-sztárt 2003-ban nemi erőszakkal vádolták meg.

Mint ismeretes, Bryantet 2003-ban jelentette fel egy akkor 19 éves szállodai alkalmazott, azt állítva, hogy a sztár megerőszakolta őt. A szexuális aktust Bryant ugyan beismerte, azt viszont nem, hogy erőszak történt volna, szerinte közös megegyezésen alapult a dolog. A két fél végül peren kívül egyezett meg, és a dolgot a közvélemény hamar el is felejtette.

Sonmez azonban most éppen ezt emlegette fel: 15 órával a baleset után megosztott ugyanis egy cikket ezzel az üggyel kapcsolatban.

hirdetés

Az azóta nyilvánvalóan már törölt poszt hatalmas vihart kavart, több ezren írtak az újságírónőnek, hogyan merészeli bemocskolni a halott legenda nevét, aki a tweet alatt tovább posztolt.

"Annak a tízezer embernek üzenem, akik kommentben vagy emailben erőszakkal vagy gyilkossággal fenyegettek, hogy álljanak meg, és olvassák el a sztorit, ami egy több mint hároméves cikk és nem én írtam.

Minden közszereplőre a maga teljességében kell emlékezni még akkor is, ha egyébként közkedvelt volt, és emiatt az egész teljesen felkavaró"

- írta posztjában.

AZ újságírónőt azóta az őt alkalmazó Washington Post kirúgta, azzal az indokkal, hogy megsértette posztjaival az újság közösségi médiás irányelveit.



hirdetés