A Committee for the Recovery of the Vaquita (CIRVA) új jelentése szerint csupán tíz vaquita maradhatott - számol be az IFLScience. A kaliforniai disznódelfinként is ismert élőlény a világ legveszélyeztetettebb és legkisebb cetfaja, és csak a Kaliforniai-öbölben fordul elő.

Március elején a szakértők még arról számoltak be, hogy 12 példány élhet, a friss adatok alapján azonban ez is optimista becslés volt.

Ez a faj már idén nyárra kihalhat

A fajt az illegális hálók sodorták a kihalás szélére.

A vaquitákat 1958-ban fedezték fel, számuk azóta folyamatosan csökken: 2017-ben már csak 30 példányról tudtak. A fajra komoly fenyegetést jelentenek azok az illegális hálók, melyekkel a térségben élő totoaba halakat fogják ki. A szintén veszélyeztetett hal különböző testrészeiért magas árat fizetnek az ázsiai, főként a kínai fekete piacon. Bár a halászok kifejezetten a totoabák miatt feszítik ki a hálókat, azokba gyakran a vaquiták is belegabalyodnak.

A mexikói kormány és a természetvédő csoportok ugyan próbálják visszaszorítani az illegális halászatot, eddig kevés sikert értek el. A térségben dolgozó szakértők naponta több hálót gyűjtenek be, a halászok viszont mára kifejezetten agresszívvá váltak, gyakran még a mexikói haditengerészet hajóitól sem riadnak vissza.

A CIRVA szerint nem lenne lehetetlen küldetés a vaquiták megmentése, hiszen az egyedek egyelőre képesek szaporodni, ráadásul a faj elterjedéséből adódóan csak viszonylag kis területről kéne eltüntetni a hálókat. A megmentésükhez azonban az kéne, hogy a mexikói kormány komolyabb intézkedéseket tegyen a vaquiták érdekében.

Kiemelt fotó: iStock


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!