A 24.hu úgy tudja, hogy a rendőrség ezekben a percekben is házkutatást tart Pikó András közös ellenzéki jelölt kampánystábjánál. Négy-öt rendőr érkezett délután a helyszínre, de egyelőre nem tudni, hogy előállítanak vagy lefoglalnak-e bármit. Pikó Andrást, aki egyelőre nincs a helyszínen, kerestük, de nem értük el, viszont a házkutatás tényét mások megerősítették. Pikó kampányfőnöke, Udvarhelyi Tessza a helyszínen van.


A Magyar Nemzet hétfőn írta meg egy belső csoportból printscreenelt fotóra alapozva a hírt arról, hogy Pikó András közös VIII. kerületi polgármesterjelölt kampányfőnöke törvénysértő tevékenységet örökített meg, sőt feltételezhető, hogy "csalással, törvénytelen eszközök igénybevételével készül az önkormányzati választásokra a fővárosi ellenzék".

A lap szerint "vaskos dossziét juttatott el a Magyar Nemzethez a fővárosi ellenzék kampánycsapatának egy csalódott tagja", de a cikkből nem derül ki erről semmi, csak a fent idézett árva fotó, amely alapján azt írták, hogy biztosan illegális adatbázist építenek Pikóék.

A Magyar Nemzet vádjait Pikó kampányfőnöke visszautasította, azt mondta tisztában vannak felelősségükkel, amit a polgármesterjelöltet és a képviselőjelölteket ajánló aláírások gyűjtésével és kezelésével összefüggésben a jogszabály előír, így annak mindenben meg is felelnek, feletek:

Az összesen 12 egyéni választókerületi jelölt és a polgármesterjelölt számára kiadott összesen csaknem 1400 ajánlóívet kezeltünk az elmúlt napokban, ezek aktivistáknak történt kiadását, visszahozatalát és átvételét egy elektronikus felületen vezettük. Ez a nyilvántartás kizárólag arra vonatkozik, hogy mely önkéntesünknél hány darab aláírásgyűjtő ív volt, ebből mennyit juttatott vissza, kinek adta át és mennyit kellett még visszahoznia, mielőtt leadjuk az ajánlásokat

Azóta a Magyar Nemzet már arról is írt, hogy "a Budapesti Rendőr-főkapitányság választás, népszavazás és európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény, valamint személyes adattal visszaélés gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen"


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!