A kormány készül a személyes adataink és ügyeink elektronikus formában történő tárolásának bővítésére, és amint a hétfői Magyar Közlönyből kiderül, több eljárásban is elektronikus alapú ügyintézést vezetnének be, írja az mfor.hu


A kormányhatározat szerint a belügyminiszternek ki kell dolgoznia a koncepciót:

  • a vezetői engedély igénylésére és kiállítására, érvényességének meghosszabbítására, valamint a kapcsolódó nyilvántartások vezetésére és az adatok elektronikus továbbítására vonatkozóan, ennek keretében térjen ki annak vizsgálatára, hogy vezetői engedély fizikai kiállítása nélkül, kizárólag nyilvántartási adatokra alapozva belföldön megvalósítható-e a vezetői jogosultság zavartalan gyakorlása,
  • az elhalálozást követő, ahhoz kapcsolódó eljárások lefolytatásához vagy megindításához szükséges folyamatok teljes körű elektronizálása és automatizálása vonatkozásában,
  • a házasságkötéshez kapcsolódó eljárások lefolytatásához vagy megindításához szükséges folyamatok teljes körű elektronizálása és automatizálása vonatkozásában.

A kormány az elektronikus személyi igazolvány funkcióinak továbbfejlesztéséről is rendelkezett, a határozat szerint 2020 végéig kell kidolgozni és végrehajtani az okmánybiztonság növelése, valamint a szélesebb körű felhasználás biztosítása érdekében szükséges fejlesztéseket.

Ezen kívül idén május végéig meg kell vizsgálnia a belügyminiszternek, hogy "az elektronikus tárolóelemmel rendelkező személyazonosító igazolvány képessé tehető-e arra, hogy az azonnali átutalások kapcsán fizetési megbízások indítására szolgáljon".


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!