Kábítószer-kereskedelem miatt halálra ítéltek egy francia állampolgárt Indonéziában azután, hogy az ügyészség "csak" 20 éves börtönbüntetést kért rá, írja a BBC.


A 35 éves Félix Dorfin a vád szerint három kilogramm kábítószert, többek közt ecstasyt és amfetamint csempészett be bőröndjében Lombok szigetére. Szingapúrból érkezett az országba, de a repülőtéren letartóztatták még tavaly szeptemberben.

A bíróság felrótta neki, hogy egy nemzetközi drogkartell tagja, és az általa csempészett kábítószer mennyisége is rontottak az esélyein.

Bár az ügyészek húsz év börtönt és 700 ezer dolláros pénzbírságot kértek rá, végül halálbüntetéssel sújtották. Indonéziában egyébként bevett gyakorlat, hogy a bírók súlyosbítanak a büntetésen.

A BBC megjegyzi, hogy 2016 óta senkit nem végeztek ki az országban, és több külföldi jelenleg is halálsoron van.

Dorfin egyébként év elején sajtóértesülések szerint megszökött a börtönből, amiért később őrizetbe vettek egy rendőrnőt is a közreműködés gyanújával. A francia bűnözőt később egy erdőben találták meg a sziget északi részén.

Az ügyvédje szerint Dorfin fellebbezni fog az ítélet ellen.

Kiemelt kép: Europress/AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!