Több mint félmilliárd forint adó elcsalásával gyanúsítják Balogh Sándort, a budapesti vizes vb-t szervező cég korábbi gazdasági igazgatóját, akiről múlt héten derült ki, hogy két elfogatóparancsot adtak ki ellene - írja a G7.

A lap úgy tudja, november végén az adóhatóság emberei házkutatást is tartottak Balogh cégbirodalmának egyik központjában.

Balogh Sándor ellen hivatalosan üzletszerűen elkövetett különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének és más bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt folyik büntetőügy.

Balogh időközben eltűnt, több ismerője is azt feltételezi, hogy Dubajban lehet - írja a G7.

Az iratból kiderül, hogy az ügyben érintett céget, a Globimpex Zrt.-t teljes mértékben zár alá vették a magyar állam javára. Ennek oka, hogy "Balogh Sándor ügyvezetése, képviselete alatt álló Globimpex Zrt. 2015. 12. havi bevallását nullás adattartalommal nyújtotta be, abban sem értékesítést, sem beszerzést nem szerepeltetett, annak ellenére, hogy a társaság vevőpartnerei a Globimpex Zrt-től történő beszerzést közöltek a bevallásukban."

A NAV megállapította, hogy mindent egybevetve

Balogh Sándor az általa irányított gazdasági társaságok tevékenysége következtében összesen 587.019.240 forint - vagyoni hátrányt okozott a magyar költségvetésnek.

A G7 is megtudta azt is, hogy Baloghot, aki Bártfai-Mager Andrea nemzeti vagyonért felelős miniszter első férje volt, kirúgták a Bp2017 Kft.-től. Balogh Sándor a budapesti vizes vb-t szervező cég korábbi gazdasági igazgatója volt. A lap arról nem kapott információt, hogy Balogh mióta és miért nem dolgozik a Bp2017 Kft.-nél.

Bártfai-Máger tagadja, hogy tudna arról, ami már másfél éve nyílt titok

A közvagyonért felelős miniszter lakására bejegyzett cégháló többmilliárdos adótartozást halmozott fel.

Kiemelt kép: Marjai János/24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!