A fideszes Menczer Erzsébet rokonához, egészen pontosan fia menyasszonyához került egy önkormányzati lakás Óbudán - írta meg a Népszava.


A lap szerint az 51 négyzetméteres kaszásdűlői ingatlan bérlakásként került Harangozó Laurához. Bús Balázs fideszes polgármester 2013-ban a képviselők elé terjesztett egy javaslatot, miszerint az említett lakást Óbuda adja bérbe egy menyasszonynak, aki a vőlegénye szüleinél kénytelen lakni, igen szűkösen, így nem kezdhet önálló életet párjával. A képviselők - köztük Menczer Erzsébettel, az óbudai Fidesz-szervezet alelnökável - rábólintottak a javaslatra.

Menczer Erzsébet azonban azt nem közölte, hogy a szenvedő menyasszony az ő fia jegyese, illetve leendő anyósként nála nincs elég hely. A Népszava szerint Menczer akkori vagyonnyilatkozata szerint egy 67 négyzetméteres III. kerületi, és egy 74 négyzetméteres XIII. kerületi lakás résztulajdonosa volt, havi egymilliós bérből élt.

Idén tavasszal a lakás ügye ismét a képviselők elé került, mivel a kerület úgy döntött, hogy eladja a rendkívül jó fekvésű ingatlant. Ilyen esetben a bérlőknek elővásárlási joguk van, amellyek Harangozó Laura élt is. Rászorultságát mi sem bizonyítja jobban, hogy egyösszegben fizetett a III. kerületi önkormányzatnak 18,931 millió forintot. A lap szerint a Menczer-rokon háromszorosan is szép pénzt takarított meg:

  • az önkormányzat beköltözésekor 4 millió forintért felújíttatta az ingatlant,
  • a havi bérleti díjat mintegy 33 ezer forintban szabták meg, miközben az utóbbi két évben egy ekkora lakás ezen a környéken mintegy 120-150 ezer forintért talál albérlőre,
  • a vételár is kedvezőnek mondható: az értékbecslő a lakást 21,7 millió forintra tartotta, azonban a Népszava szerint a környéken a hasonló adottságú ingatlanokat 28 és 32 millió forint közötti áron kínálnak.

Kiemelt kép: Illyés Tibor/MTI


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!