A korábbi győztes Tom Dumoulin kedden csúnyát esett a Giro d'Italia országúti kerékpáros körversenyében. A szakaszt ugyan teljesíteni tudta, de a bal lába csupa vér volt, mire beért. Szerdán aztán sérülése miatt kénytelen volt feladni a versenyt.

Véresre vert térddel tekerte le az egyik favorit a Giro-szakaszt

Tom Dumoulin bal lába egy merő vér volt, mire célba ért.

A háromhetes olasz viadal 2017-es bajnoka kedden nagyot bukott, emiatt vérző térddel több mint négyperces hátránnyal ért célba, azaz elszálltak győzelmi esélyei. A Sunweb holland bringása ennek ellenére szerdán elindult az ötödik szakaszon, de térdfájdalmai miatt végül nem fejezte be a 140 kilométeres etapot.

A keddi bukás nyomán Dumoulin mellett a 2013-as Tour de France-on kilencedik spanyol Daniel Navarro is feladta a versenyt, de ő már el sem indult szerdán, mivel több bordája és a kulcscsontja is eltört.

A Giro szerdai szakaszát egyébként Pascal Ackermann nyerte, de összetettben változatlanul a szlovén Primoz Roglic áll az élen.

Végeredmény - Giro d'Italia, 5. szakasz, Frascati-Terracina, 140 km:

1. Pascal Ackermann (német, BORA-Hansgrohe) 3:27:05 óra
2. Fernando Gaviria (kolumbiai, UAE Emirates) azonos idővel
3. Arnaud Demare (francia, Groupama-FDJ) a.i.

Az összetett élcsoportja:
1. Primoz Roglic (szlovén, Jumbo-Visma) 19:46:25 óra
2. Simon Yates (brit, Mitchelton-Scott) 35 mp hátrány
3. Vincenzo Nibali (olasz, Bahrain-Merida) 39 mp h.

Kiemelt kép: Artur Widak/NurPhoto via Getty Images


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!