Megírtuk, hogy pénteken a Momentumot felvették a Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért (ALDE) pártszövetségbe.


Ezzel kapcsolatban rövid telefonos interjút készítettünk az ALDE kongresszusán, Madridban tartózkodó Fekete-Győr András pártelnökkel, aki elmondta, hogy miután bemutatták a programjukat, nagyon sok támogató (endorsement) beszédet kaptak más ALDE-tagoktól.

Arra kérdésre, hogy miért egy liberális pártcsaládot választottak, a politikus az mondta:

az ALDE nem egyszerűen "liberális",

jóval sokszínűbbek a tagjaik, például ott van a holland kormánypárt, amely konzervatív értékrendet képvisel. Ezen kívül az európai szövetségeseik között ott van a lengyel Donald Tusk pártja, vagy az Emmanuel Macron-féle francia En Marche is. Fekete-Győr András szerint ráadásul az ALDE a jövő évi EP-választások után átalakul majd és még változatosabb tagjai lesznek.

Bár másokat is megnéztek, a pártelnök szerint az ALDE volt az, amelyik a leginkább képviselte azt, amiben a Momentum is hisz.

A Momentum a jövő generációját képviseli, az ALDE számára pedig Európa jövője a fontos. Egy olyan Európa, amely progresszív és összetartó,

mondta Fekete-Győr András, példának hozva a migráció kérdését, amelyre a közös európai hadsereg és közös európai cselekvési terv lehet a leghatékonyabb válasz.

Az EP-választásokkal kapcsolatban a pártelnök kijelentette:

legalább egy embert mindenképpen be fog juttatni a Momentum az Európai Parlamentbe, ez a minimum elvárás maguk felé,

de szerencsével és sok munkával akár 2-3 EP-képviselőjük is lehet, a lista és a program a terveik szerint ez év végéig fog elkészülni.

A Momentum már eddig is szorosan együttműködött európai pártokkal, ám az ALDE-tagság ezen még inkább erősíteni fog. A választáson ugyan önállóan fognak indulni, de a kampány során regionálisan és Európa-szerte is össze fognak fogni külföldi pártokkal, ezzel erősítve egymást.

Kiemelt kép: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!