A 30 éves Carly Gayle 15 éves kora óta dolgozik víz- és gázszerelőként, apja vállalakozását segítette ki hétvégenként.


Ma már a saját vállalkozását viszi, és annak ellenére, hogy évente több mint 13 millió forintnyi bevétele van - főleg a nők, az idősek és a kiszolgáltatott emberek közül kerülnek ki a kliensei -, naponta találkozik a szexizmussal, sokszor kérdezik tőle:

de hol van a férfi?

- írta a Daily Mail. Mások pedig nem akarják elhinni, hogy végzettsége van erről a szakmáról.

Úgy nézel ki, mint egy modell. Nem hiszem el, hogy szerelő vagy

- mondta egy alkalommal neki egy nő. Pedig van, igaz, a 200 tanulóból az iskolájában rajta kívül csak még egy lány volt. Mindenesetre az ilyen negatív kommentek csak elhivatottabbá teszik, ráadásul a fizikai munka miatt sokat segít neki, hogy formában maradjon, ezért is mondják neki sokan, hogy akár modellkedhetne is.

Szereti a munkáját, de persze van hátulütője is. Koszos, és noha például szereti megcsináltatni a körmeit, a műköröm csak hátráltatná a munkavégzésben.

Így ha kétségbeesetten ragaszkodom hozzájuk nyaralás vagy más, különleges alkalom miatt, akkor le kell ragasztószalagoznom őket.

Szóval semmi sem tudja elrettenteni a szakmájától, és ennek köszönheti azt is, hogy megismerkedhetett a gyári munkás férjével, Dannyvel, valamint hogy születhetett egy közös gyerekük, a már hároméves Marcus. Danny egyébként rengeteget tanult feleségétől, ma már sok mindent el tud ő is végezni a ház körül.

Kiemelt kép: Facebook


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!