A Nyizsnyij Tagil városában élő Ruszlan P.-nek nem először gyűlt meg a baja a törvénnyel. A 16 éves vloggert legutóbb idén februárban büntették meg 10 ezer rubelre (44 ezer forint), miután tiltott helyen készített felvételeket.

A fiatalember ezúttal azt találta ki a kis barátaival, hogy "társadalmi kísérletet" végez: eljátszottak egy emberrablást. Egy kocsival egy zsúfolásig telt buszmegálló elé hajtottak, ahol aztán egy összekötözött kezű társuk (aki az elrabolt embert játszotta) kipattant az autóból, és "megpróbált megszökni", ám a fiúk visszatoloncolták a járműbe és elhajtottak vele - írja a Vecsernyij Magnyitogorszk című lap.

Annyiban sikeresnek minősíthető a társadalmi kísérlet, hogy az emberek egy része nem maradt közömbös a (megjátszott) esemény láttán, és azonnal értesítette a hatóságokat. Úgyhogy miközben Ruszlan P. és barátai forgatták a kamu emberrablási kandi kamerás felvételt,

a helyszínre érkezett hat rendőrautó, négy közlekedési járőröket szállító kocsi és két busznyi kommandós.

Az alábbi felvételen látható is, hogy a "tréfa" után a következő képeken már a fiatalokat igazoltatják a rend őrei. A járőrök a jeleneteket rögzítő telefonokat elkobozták; Ruszlan P.-t bevitték a kapitányságra és kifaggatták a történtekről. A mókamesterek ellen nem indult eljárás, viszont a felvételeik nagy részét megsemmisítették a rendőrök.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

????Прис Руслан???? (@pris_rus) által megosztott bejegyzés, Ápr 14., 2019, időpont: 3:01 (PDT időzóna szerint)

Kísérlet: gazdagnak vagy szegénynek segítenek szívesebben a járókelők - videó

Nő kétszer. De melyik a hatásosabb?


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!