A bűncselekmény súlyára való tekintettel a csak Ali B.-ként azonosított, 22 éves iraki elítélt a hagyományos életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt bűnözőktől eltérően 15 év után sem kerülhet szabadlábra. Emellett a bíróság döntése értelmében a gyilkosnak még 50 ezer euró fájdalomdíjat is ki kell fizetnie az áldozat családjának.

A bíróság egyetértett az ügyészség érvelésével, miszerint az elkövető sem megbánást, sem együttérzést nem tanúsított, a nemi erőszakot és a gyilkosságot hidegvérrel, céltudatosan és alattomosan hajtotta végre.Ali B. a 14 éves Susannát megerőszakolta, megfojtotta, majd holttestét egy erdőben elásta. Az ügyész szerint a férfi azért végzett áldozatával, hogy Susanna ne tudjon feljelentést tenni a nemi erőszak miatt. A férfi a gyilkosságot beismerte, de a nemi erőszakot végig tagadta.

Kioltott egy életet, mely számára semmit sem jelentett

- húzta alá egy héttel ezelőtti záróbeszédében a vádhatóság képviselője, aki szerint Susanna szexuális vágyai kielégítésére kellett Ali B.-nek. Nem egy megrendült menekült tettéről van szó, használta, megölte, elásta - magyarázta az ügyész, aki szerint a történtek szinte példátlan kegyetlenségről tesznek tanúbizonyságot.

The victim's mother arrives at the trial against Ali Bashar on July 10, 2019 at the court in Wiesbaden, western Germany . - An Iraqi man was sentenced to life in jail by a German court on Wednesday over the rape and murder of a teenage girl that fuelled far-right protests against a mass influx of mostly Muslim migrants. The court in Wiesbaden, the city where the murder took place in May last year, also found the crime to be of exceptional severity, meaning that Bashar is unlikely to be granted parole after 15 years. (Photo by Boris Roessler / POOL / AFP)
Boris Roessler / POOL / AFP / Europress

Susanna édesanyja is felszólalt a bíróságon a záróbeszédek napján, s könnyek közt és zokogástól remegve arról beszélt, hogy szerinte nincs megfelelő büntetés azért, amit a lányával tettek, és ami történt, azt soha nem lehet jóvátenni.

Az engem sújtó csapás életfogytig tart, pedig semmit sem vétettem. Susannával együtt a szívem egy darabja is oda

- mondta a nő a wiesbadeni tartományi bíróságon.

Ali B. a gyilkosság után családjával külföldre menekült a német igazságszolgáltatás elől, ám az iraki Kurdisztánban sikerült elfogni, és kiadták a német hatóságoknak. Susanna meggyilkolása és megerőszakolása mellett Ali B.-nek egy másik eljárásban egy 11 éves kislány megerőszakolásáért is felelnie kell. Az a per nem nyilvános.

Kiemelt kép: Boris Roessler / POOL / AFP / Europress


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!