A fiatal pár régóta nyitott kapcsolatban él.


Nem éppen hagyományos esküvő történetéről számol be a Daily Mail. A lapban megjelent történet szerint egy amerikai házaspár, a 22 éves Karalyn Henry és férje, a 23 éves Justin is beleszerettek koszorúslányukba, a 19 éves Lana Douglasba. Ráőadásul nem csak egyéjszakás kaland lett a románc, hiszen azóta is együtt élnek.

A történet egészen 2013-ig nyúlik vissza, amikor az Ohióban élő Karalyn és Justin összejöttek a középiskolában. Néhány évvel később, amikor a lány 17 éves lett, rájött, hogy a lányokhoz is vonzódik, mire párja azt mondta: ő nem bánná, ha nyitott kapcsolatban élnének és Karalyn lányokkal is találkozgatna.

Nem sokkal később Karalyn a Tumblr közösségi portálon megismerkedett az Észak-Írországban élő Lanával, akivel szépen összemelegedtek, legalábbis online. Ám közben az Egyesült Államokban Justin megkérte Karalyn kezét.

És itt jön az érdekes fordulat: amikor Justin végre megismerhette a menyasszonya tengeren túli barátnőjét, ő is elkezdett vonzódni a lányhoz, és a lány is hozzá. Így végül az esküvő napján az ifjú pár és a koszorúslány úgy döntöttek, hogy egy ágyban alusznak a nászéjszakán, és aztán hárman fognak együtt élni.

Itt lehetne a boldog történet vége, de van még egy fordulat: Karalyn és Lana aszexuálisok, vagyis lényegében soha sem vágynak szexre.



ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!