Két friss tanulmány szerint egyre több 50 év alatti felnőttnél diagnosztizálnak bélrákot a fejlett országokban - írja az MTI. A fiatal felnőtteknél a betegség viszonylag ritka, a 20-29 évesek körében azonban emelkedik az arány. A jelenség oka egyelőre nem tisztázott, de az elhízás és a helytelen étrend szerepet játszhat benne.

Európa legtöbb államában a bélrákszűrési programok 50 éves korban kezdődnek, mivel a betegség gyakrabban fordul elő az idősebb korosztályoknál.

Fotó: iStock

Az első, holland szakértők által készített tanulmány adatai szerint 1990 és 2016 között nőtt a bélrákos megbetegedések száma, a kutatók a legjelentősebb növekedési arányt a húszas éveikben járó felnőttek körében mutatták ki.

A legtöbb országban ebben a korosztályban 1990 és 2016 között százezer emberenként 0,8-ről 2,3 esetre emelkedett a bélrákos megbetegedések száma, fontos azonban kiemelni, hogy nem nőtt a betegség miatti elhalálozás. A harmincas korosztályban is emelkedett a bélrákos esetek előfordulása, a 40-esek körében pedig ingadozott az arány.

A rotterdami Erasmus MC Egyetem Orvosközpontjának munkatársai szerint amennyiben a trend folytatódik, felül kell vizsgálni a szűrésre vonatkozó irányelveket.

A másik tanulmány megerősíti a holland kutatók által kimutatott folyamatokat olyan fejlett országokban, mint Nagy-Britannia, Ausztrália, Kanada és Új-Zéland. 1995 és 2014 között Nagy-Britanniában például 1,8 százalékkal nőtt a vastagbélrákos és 1,4 százalékkal a végbélrákos esetek száma az 50 év alattiak körében, miközben az 50 év felettiek esetében 1,2 százalékkal csökkent.

Kiemelt fotó: iStock


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!