Zuzana Čaputovának lehet a legtöbb esélye a felmérések és elemzők szerint. Ha megválasztják, ő lesz az első női államfő Szlovákiában.


Szlovákiában március 16-án, szombaton zajlik az elnökválasztás. Ez ország történetének ötödik közvetlen államfőválasztása. A választóhelyiségek reggel héttől este tízig tartanak nyitva, a választáson 4,45 millió szavazásra jogosult szlovákiai választópolgár vehet részt.

eredetileg 15 jelölt indult, de mivel ketten később visszaléptek, a szombati voksoláson 13 jelöltre lehet érvényes szavazatot leadni. A szlovák szabályozás szerint az új államfő első körben való megválasztásához a leadott és érvényes voksok több mint felének megszerzésére van szükség, egyéb esetben második körre kerül sor. A második körbe, amelyet március 30-ra tűztek ki - az két jelölt jut, akik az első fordulóban a legjobb eredményt érték el.

Az előzetes felmérések alapján először lehet női államfője Szlovákiának Zuzana Caputová polgárjogi aktivista személyében

- mondta Jarábik Balázs politológus szombat reggel az M1 aktuális csatornán.

A politológus elmondta, a 44 éves jogásznő esetleges megválasztása egyben generációváltást is jelez a szlovák politikában.

Hozzátette ugyanakkor, hogy a választások elsősorban nem Zuzana Caputováról szólnak, hanem a még tavaly lemondott Robert Fico miniszterelnökről, valamint Ján Kuciak újságíró és menyasszonyának meggyilkolásáról.

Azt is elmondta, hogy annak ellenére, hogy Fico tavaly decemberben megbukott, pártja, a Smer továbbra is kormányon van, és a volt miniszterelnök továbbra is jelen van a politikában. "Agyonnyomja a szlovák politikát a személyiségével, s azzal a konfliktussal, amit hordoz, és (...) Zuzana Caputovát azért is ismerték meg, mert ő nem Fico".

Az utolsó felmérések egyébként a liberális és zöld politikus Zuzana Caputovát mutatják az első forduló legesélyesebb jelöltjének.

Caputová egy nemrég alapított, alacsony támogatottságú, ám a szlovák sajtóban erőteljesen megjelenő liberális párt, a Progresszív Szlovákia jelöltjeként indul.



ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!